„Tóbi szerintem sem tehet semmiről. Ez a történet, ez a cikk sem róla szól. A vezető balpárt mezőnye, közege, szellemisége, morálja juttatta ilyen magasra, ilyen mélyre. Még az 1990-es években sem nagyon emelkedhetett volna feljebb a lelkes nyírségi aktivista szintjénél, akinek karrierjében az jelentette volna a csúcsot, hogy egyszer kezet rázhat, esetleg szélesebb asztaltársaságban egy fröccsöt is megihat a térségbe látogató Horn Gyulával.
Aztán alig tíz évre rá ő lett Horn utódja. Döbbenten konstatálhatta, hogy valamiképpen minden vezető pozíciót betöltött vagy éppen betölt a pártban, és ahhoz is már-már gratuláltak neki, hogy »elsikított« ötvenmilliót. A belső és külső kontroll teljes hiánya miatt a modern baloldal ezt az esendő, faék egyszerűségű, de semmiképpen sem elvetemült, nem is elviselhetetlen figurát egészen a maga arcára torzította. A Dombrádon, Kisvárdán szocializálódott srác így elhitte, hogy normális, ha a Kanári-szigetekről jár be a budapesti munkahelyére dolgozni. Elképzelem, de leírni nem merészelem, miket mondanak rá szűkebb pátriájában, az ország északkeleti csücskében az egyszerű melósok, akik közül vétetett, ha azt hallják, hogy a földijük azért él az Atlanti-óceán édenkertjében, mert az jót tesz a gyermeke allergiájának.