Mit, miért: munkásmozgalom 2.0

„Létre lehet és létre kell hozni szervezetek olyan sorát, amik nem a tőkés donorok jóvolta és a demokrácia megmentése céljával jönnek létre, hanem az egyének érdekérvényesítését erősítik a kollektív hatalom eszközével. Ezek sora széles, és magát kiadja, ha megnézzük, hogy a kiszolgáltatottságunk a piaccal szemben hol érhető tetten: a fogyasztás, a lakhatás, a munkavállalás területein. Ezek a kérdések tovább adnak egy sornyi problémát, amivel mindenki szembesül, és semmilyen iskola nem készíti föl rájuk – tehát ha szülünk rá kollektív megoldásokat és segítséget, akkor az ember nem csak szimbolikus módon tud hozzájuk csatlakozni, hanem gyakorlati úton is, hisz az érdekeit védi: lett légyen ez a zsarnok főbérlő, vagy a zsarnok főnökök problémája.

Ezen szervezetek abból az okból kifolyólag, hogy mekkora rétegek problémáinak megoldására vállalkoznak képesek lehetnek arra, amit az eddigi újbal nem tudott létrehozni – valódi vagyon és tömegbázis kialakítására. Mert itt a fő funkció nem valami „alamizsna”, hogy a gazdagoktól csatornázzunk némi pénzt a szegényeknek, hanem az önálló érdekvédelem. A vagyon, bármennyire ellenszenvesen is hangzik, mégis a hatalomnak egy olyan záloga, amit már nem tud egyszerűen odébb tolni egy Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor.

Hovatovább: a vagyon felé lépés lehet az, ami kiszabadítja a gondolatot a szelencéből. Látjuk már, hogy a művészeti, gondolati emancipációs projectek mennyire könnyen elvéreznek vagy mennyire veszélyeztetve vannak a szabad piac (politikailag is befolyásolt) szeszélyének. Ha szó szerint bebetonozzuk a tétjeinket, ettől valamennyire védve vagyunk – és a gazdasági konjunktúra kimerülésével amúgy sincs sok más opciónk.

Ennek a modellje a kölcsönös segítség és az önsegítő tagszervezetek kialakítása. Amennyiben ezek horizontálisak és demokratikusak, és valami elvi elvárással is rendelkeznek tagjaik felé, úgy ellenállóak lehetnek a kisajátításnak, és egy combosabb mozgalom felépítésére alkalmasak lehetnek azzal, hogy eldöntik, saját igényeik szerint mibe fektessenek bele. Nem kell egy szuperszervezetnek lenni, de a problémák halmaza területileg jól lehatárolható, legyen az lakhatás, költözés, adósságok, váratlan kiadások vagy akár a helyhiány. Bizonyára lesznek ennél apróbb dolgok is, amelyeket még nem látunk, bár már van egy-egy területről tudásunk (pl. a magyar prekariátusról szóló kutatás igazán pazar), de ennek a szervezetiségnek az az előnye, hogy az érintettek maguk fognak számot adni a nehézségeikről és válaszokat találni rájuk.”