Pont annyira vagyunk objektívek, mint mások

2019. június 05. 15:58

A Soros pénzén élő libsi sajtó nagy erőkkel dolgozik azon, hogy propagandamédiumnak állítson be bennünket. Interjú.

2019. június 05. 15:58
Szikszai Péter
Demokrata

„Érdekes módon nem az RTL Klub híradóján vagy az ATV-n, hanem jellemzően a jobboldali médiumokon szeretik számonkérni az objektivitást. Kell törekedni ennek látszatára, vagy ez vállaltan a politikafogyasztó konzervatív nézőknek szóló televízió?

A Hír TV vállaltan konzervatív, nemzeti tévé. Pont annyira vagyunk objektívek, mint más médiumok. A Soros pénzén élő libsi sajtó nagy erőkkel dolgozik azon, hogy propagandamédiumnak állítson be bennünket, közben pedig épp ők a nemzetközi liberalizmus propagandistái. A baloldali nyomás ellenére törzsnézőink azt várják tőlünk, hogy a nemzeti irányvonalat vigyük, azoknak adjunk hangot, akikre szavaznak, akiket tisztelnek. És bár betartjuk az előírásokat, a nézők egyáltalán nem kívánják, hogy a megfelelő arányban baloldali politikusokat is szerepeltessünk. Sőt, az adatokból az látszik, hogy ez inkább nézőszámcsökkenést eredményez. És a mostani ellenzék szereplési kultúráját tekintve tulajdonképpen a nézőknek van igazuk, hiszen senki mentális egészségének nem tesz jót egy stúdióban vetkőző Jakab Péter vagy egy pityergő-vihogó Kunhalmi Ágnes. De a nézők azért is várják tőlünk a konzervatív világnézet képviseletét, mert már telítődtek az IKEA-reklámokkal, a focimeccsek szünetében vetített »társadalmi hirdetésekkel« és a hollywoodi filmekből áradó liberális agymosással.

Említette, hogy egy tévé folyamatos változást, a műsorstruktúra folyamatos újragondolását igényli. Milyen terveik vannak?

Gyökeres változtatásokat nem tervezünk, nem fogjuk szeptembertől felforgatni az egész műsorrendet. Már csak azért sem, mert a harmincnál is több műsorunk nagyjából nyolcvan százalékát, egy ehhez képest kicsinek mondható létszámú stábbal, mi állítjuk elő. Vannak olyan műsorok, amik a jelenlegi formájukban rövidesen kifutnak, ezeken valószínűleg alakítunk egy kicsit.

Például?

Említhetem a Főhőst. Az Apáti Bence által vezetett, politikusok, megmondóemberek portréját bemutató szarkasztikus műsor meglepően jól teljesített, de mostanra nagyjából mindenkivel foglalkoztunk benne, aki igazán érdekes lehet. Apáti a méréseink szerint is a legnépszerűbb Hír TV-s műsorvezető lett, és a közönség szereti az archívumunkból előkeresett, már-már elfelejtett nyilatkozatokból összeállított műsorfolyamot. A következő évadban nem karakterek, hanem témák mentén haladva dolgozzuk fel a múltat. Amikor a minap Dobrev Klárát láttam a YouTube-on Kálmán Olgával aggódni és szörnyülködni az egészségügy helyzetén, beugrott, hogy vajon emlékszünk-e vizitdíj korszakos ötletére a Gyurcsány-kormány sikerszériájának idejéből? Rémlik-e még az embereknek, hogy melyik intézményben nem volt elég CT és lélegeztetőgép, vagy hogy a gyöngyösi kórházban konkrétan a folyosón fektették a betegeket?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Belakiss
2019. június 07. 11:17
Szikszai-alliteráció: a kormány kitartott kurvája.
dakotasámán
2019. június 06. 13:28
"A Soros pénzén élő libsi sajtó nagy erőkkel dolgozik azon, hogy propagandamédiumnak állítson be bennünket,..." hát ja. Soros pénzén élnek. de hülyegyerek, nem közpénzen urizálnak és hazudnak, a propaganda média pedig közpénzen hazudozik. bazmeg zsocának is csak jut évi 100 milla. mert egy keresztény értékrendű, puritán gyerek. ja. egy alkesz csávónak tényleg jár ennyi, pláne, ha seggnyaló. na szóval, segggazda imádó, majd ha lesz időm sajnállak. érdekes módon a seggazdátokról nem tud összeszedni 1 órás anyagot "szarkasztikus" hangvételben a seggnyalásra rácuppant apáti bence. pedig, összejönne vagy 168 óra is csak a libsi korszakából.
Vadakat terelő juhász
2019. június 05. 21:12
Holnaptól már elkezdik a birkák agyát átprogramozni arra, hogy miért lesz jó nekik az ,ha Weber lesz újra a frakcióvezető . Soros és Juncker sem lesz már téma.
Pelso j.
2019. június 05. 20:38
Hát mik vagytok, ha nem közpénzen eltartott propagandisták? Naponta tematizáljátok, hergelitek a közvéleményt a hatalmi elvárások szerint. Az MSZMP agitációs és propaganda bizottsága fasorban sincs hozzátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!