Manfred Weber nehéz napjai

„A kialakult helyzet sajátságos, hiszen nem beszélhetünk egységes Weber-ellenes frontról. A parlamenti frakcióvezetőknek például konkrétan vele van bajuk a jelek szerint, de lehet, hogy csak arról van szó, hogy felismerték: tőlük függetlenül is zsákutca Weber jelöltsége. Az egész csúcsjelölti rendszer elkaszálása azonban aligha érdekük, főleg mert azzal Timmermans ambí­cióinak is lőttek. Egy brüsszeli diplomata ezt úgy fogalmazta meg a Politicónak, hogy a Néppárt nem fog kétszer öngyilkosságot elkövetni, ha már Webert fel kell adniuk, a legnagyobb pártcsaládként nem fognak valaki más csúcsjelöltje mellé állni.

Emmanuel Macron francia elnök azonban kezdetektől fogva ellenzi a csúcsjelölti rendszert, ami már csak azért is érthető álláspont, mert az esélyes pártcsaládokban nem a franciák dominálnak. A németek által uralt Néppárt helyzete nem könnyű, ugyanis ma már nincs annyi erejük, hogy mindenképpen érvényesítsék az akaratukat a csúcspozíciók elosztásakor. Az Európai Tanács, ahogy az egész európai politika, erősen megosztott és töredezett, más pártcsaládoknak sem lett akkora ereje, mint amennyi a Néppártnak volt valaha, arra azonban nagyon is képesek, hogy keresztbe tegyenek nekik.

Merkel egészen biztosan észrevette, hogy Macron élvezi a helyzetet. A francia elnök nemcsak azt jelentette be, hogy egyik csúcsjelölt mögött sincs kellő támogatás, hanem még az Európai Központi Bank (EKB) élére pályázó német Bundesbank-elnöknek is odaszúrt a sajtótájékoztatóján. Ahogyan ugyanis arra Macron valóban találóan rámutatott, elég átlátszó, hogy Jens Weidmann éppen a tanács ülése előtti napon gondolja meg magát az EKB kötvényvásárlási programjával kapcsolatban, amit korábban támadott. A legkeményebb mondata persze az volt, hogy Weber akár még támogatható is lett volna, de ő egy német lista vezetője volt. Mindezek mellett Macron makacsul állítja, hogy a csúcspozíciók elosztása számára nem egy francia–német párharcról szól. Hát dehogynem.

Miközben egyre több politikusról derül ki, hogy bár nem reklámozta, nagyon is ellenezte a csúcsjelölti rendszert, érdemes visszaemlékezni arra, hogy Orbán Viktor és David Cameron akkori brit kormányfő már öt éve, amikor ketten nemmel szavaztak Jean-Claude Junckerre, nyíltan egyértelműsítették az álláspontjukat ebben a kérdésben. Úgy látszik, a csúcsjelölti rendszer esetében is igaz, ami a migráció és a terrorizmus elleni küzdelemben: az uniós mainstream néhány év késéssel átvette azt az álláspontot, amelyet korábban elutasított.”