Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát

„Miért köpködnek a szakszervezetre?

Nem értik, hogy ez nekik miért jó. Ebben ludas a politika meg a szakszervezetek is, mert nem tudják átvinni, hogy miért fontos a szolidaritás. Sokszor megkaptam, hogy nem érdemes baloldali politikát csinálni, mert nincs szolidaritás. Erre azt mondom mindig, hogy pontosan ezért kell, hogy legyen! Idealista hülyének hívtak akkor is, amikor azt mondtam, hogy a szolidaritás új zászlaja az a törölköző, amit a Suzukinál a nyakamba akasztott egy hölgy, amikor ott voltam kiláncolva. Oda mert jönni úgy, hogy biztonsági őrök kamerázták. Bátor ember, nekem vele van dolgom.

Ön szerint a Kádár-korban szolidárisabbak voltak az emberek egymással?

Negatívumként éltem meg, hogy úttörőként a tűző napon kellett állni, de az a része, hogy közösség volt, most hiányzik. Kalákában építkeztek az emberek. A házunk alapját együtt csinálták az utcából, jöttek a bányászok.

Nehezebb volt az élet, össze kellett fogni.

Igen, de ebben is szocializálódtak, ebben nőttünk fel. Kisdobos, úttörő, építőtábor, apáink együtt dolgoztak. Amikor meghozták a szenet, és jöttek a haverok, hogy menjünk focizni, akkor vagy segítettek pakolni, vagy meggyőzték apámat, hogy »Sanyi bácsi, fontos meccs lesz, de utána együtt berakjuk a szenet«.

A melósoknak könnyebb volt akkoriban?

Most sokkal több panaszkodó embert hallok. Ez beállítottság kérdése is, de sokkal stresszesebbek a munkahelyek. Akkor nótáztunk, mozgalmi dalokat énekeltünk meg Eddát, és levezettük a stresszt. Most felmegy az ember a Facebookra, és ott is stresszeli magát munka után. Nem másokkal van, hanem egyedül. Ez rombol. Annak könnyebb volt, aki nem politizált, hanem csendben végezte a munkáját. Abból a szempontból nem volt jó a Kádár-korszak, hogy nem volt szabadság. Láttam, hogy a párttitkár milyen szinten tudott beleszólni dolgokba. Amikor ’85-ben beléptem a Borsodi Vegyi Kombinátba, egyből ott volt a pártbélyegárus. Meg is dorgáltak párszor, amiért úgy beszéltem, ami nem fér bele a szocialista erkölcsbe, meg ilyen hülyeségek.

KISZ-tag volt?

Nem, nem. Sosem bírtam a kötöttségeket, ha jónak láttam belépni valahová, akkor beléptem, de kényszerből sosem. Próbáltak a KISZ-be beléptetni, de nem feleltem meg, szerintem nagy volt a pofám.kör majd holnap reggel. Jöttek értem. Egy új szezon. Egyébként meg happy new year.

Bírálta a pártot?

Nem a fennálló hatalmat, inkább a kötelezőséget. Amikor meg akarják szabni, hogyan viselkedjek, akkor kiengedem a tüskéimet. Az MSZP-ben is felismerte minden pártvezető, hogy ne akarjon engem betörni, mert nem tud, akkor nem vagyok ott. Jobban járnak, ha hagynak, hogy vigyem a zászlót. Tóbi (Tóbiás József korábbi MSZP-elnök) azt kérte tőlem, »ne akarj szakpolitikus lenni, maradj vörös és csípős«, ez a mozgalmi nevem, »így maradsz hiteles, a hitelességed meg nekünk is jó«.

A rendszerváltást hogy élték meg Borsodban?

Nagyon rosszul, a mai napig nyögjük. Megszűntek munkahelyek, Ózdon az acélgyár, Sajószentpéteren az üveggyár, Szerencsen a cukorgyár. Rögtön előjöttek a konfliktusok a túlnyomóan cigány falvakban, mert a munkaerőpiac nem szívta fel tovább a cigányokat. Sokan egyik napról a másikra senkik lettek. Emlékszem rengeteg emberre, aki felkötötte magát.

Kire szavazott ‘90-ben?

Húha, jó kérdés.

Azt hittem, rávágja, hogy az MSZP-re.

Nekem az MSZP dohos volt. Nem mondok politikusneveket, mert többen közülük még élnek. Ők jelenítették meg nekem a múltat.”