Igenek és nemek

2019. június 07. 15:57

Sem nekünk, sem sok száz millió európai társunknak sem volt más dolga az EU-parlamenti választáson, mint igent vagy nemet mondani.

2019. június 07. 15:57
Dippold Pál
Dippold Pál
Magyar Hírlap

„Megmarad-e Európa annak, amivé az évezredek során vált, szabad nemzetek öntudatos és műveltségére, hagyományaira, keresztény hitére büszke, azt megtartani akaró földrésznek, vagy eltűnik az ennek ellenkezőjét akaró, nyílt társadalmak zavaros eszméit hirdető, a népességet bevándorlókkal leváltani szándékozó sötét erők poklában.

Egy amerikai filmben, amit most újra megnézhetünk, ott van a felelet arra, hogy kit és mit volt érdemes választani. Két cowboy kerül a haramiák fogságába, egyikük olvasott, finom lelkű ember, a másik hallgatag, látszólag ostoba figura. Arra, hogy miként szabadulhatnának ki szorult helyzetükből, amit a bőbeszédű részletesen próbál értelmezni, a kevés szavú társ azt mondja, ő egyszerű családból jött. Az apja, amikor elszegődtette tehénpásztornak, a következő szavakkal indította útnak: Fiam, ha bármikor az életben nehéz helyzetbe kerülsz, és úgy érzed, hogy nem tudod megoldani, addig gondolkozz, amíg olyan kérdést nem fogalmaztál meg magadnak, amire csak két választ adhatsz. Igent vagy nemet.

Sem nekünk, sem sok száz millió európai társunknak sem volt más dolga az EU-parlamenti választáson, mint igent vagy nemet mondani. Nagy bírónk, az idő azokat fogja igazolni, akik igent mondtak az életre. Mert hiszen a mi európaiságunk legfőbb alkotóeleme az igen, a Teremtő akaratának elfogadása, az alkotó munka, az évezredes, rendkívül sokszínű kulturális alapokra épített saját civilizációnk. Azok a hagyományok, amelyekkel a legkisebb emberi közösségekből, a családokból megépültek az egyre nagyobbak. A nemzetek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2019. június 07. 23:08
"Sem nekünk, sem sok száz millió európai társunknak sem volt más dolga az EU-parlamenti választáson, mint igent vagy nemet mondani." A többieknek meg X-elniük kellett egy szavazólapon. Talán nem kellett volna bűnözni és akkor nem lennének eltiltva a közügyektől.
zakar zoltán béla
2019. június 07. 20:57
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pelso j.
2019. június 07. 19:41
folyt. - mint a libsi média.
Pelso j.
2019. június 07. 19:40
Pali, ez nem lehet igaz, nem szólt senki, hogy EP választásnak vége?:) A kollégáid hónapokon keresztül hazudoztak, hogy mit nekünk a Néppárt, majd jön az áttörés, meg nagykoalíciók a fidesz komoly befolyásával, meg a magyar érdekek képviselete. Ehelyett most van egy légritka tér. Nemcsak a közvéleményt vezettétek félre, hanem pont a fideszt is, ami nagy valószínűséggel bízott a szavaitok hitelességében, meggyőző erejében. Immár többet ártatok a hazai polgári konzervativizmusnak, mint a libsi
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!