„Mennyit változott Európa néhány év alatt?
2015 volt a vízválasztó, ekkor mindenkiben tudatosult, hogy Európa komoly migrációs nyomás alá került. Korábban is voltak viták a bevándorlásról, de ezek nem kerültek a címlapokra addig, amíg az első bevándorlási hullám meg nem érkezett Európa határaihoz. Ez a vita nyilvánvalóvá tette, hogy a bevándorláspárti erők migránsokkal akarják elárasztani Európát, ők olyan Európát akarnak, amelyben a nemzeti identitás, a kulturális, vallási, történelmi örökség pedig egyáltalán nem fontos. Minden bevándorláspárti törekvésnek a tagállamok meggyengítése a célja, létre akarják hozni az Európai Egyesült Államokat, ami valójában azt jelenti, hogy el akarják vonni a jogköröket a tagállamoktól, és Brüsszelnek akarják átadni. Ez abszolút ellentétes az érdekeinkkel, hiszen például a migrációra mi, magyarok jó választ adtunk, Brüsszel viszont rosszat. Mi megállítottuk a bevándorlást, a brüsszeli bürokraták viszont meg akarják szervezni. Éppen ezért a tagállami jogköröket, legfőképpen a határvédelmet magunknál kell tartanunk, a biztonságunkhoz igenis jogunk van!