Hatalmas és kiterjedt értékkonfliktus

„Feltűnő az unión belül a jog válsága is. Ez is egy teljesen új korszak nyitányának a jele?

A jog nem önmagában vett értékrendszer. A politika része, és olyan világnézeti hatások mentén alakul és formálódik, amelyekről az előbb beszélgettünk. A jog világára is igaz a csurkai mondás, amely szerint a »szakmaiság bolsevista trükk«. A progresszív tábor azt hirdeti: létezik a »tiszta jog«, egy objektív viszonyítási rendszer, nagybetűs »Tudomány«, amellyel semleges módon ítélhetjük meg a dolgokat. Valójában azonban a jog a különböző világnézetek, ideológiai megfontolások átvetítése egy adott társadalmi alrendszerre. Annak, hogy egy állam alkotmánya, büntető- vagy polgári joga mit mond egyes felvetődő »hétköznapi« kérdésekre, értékrendbeli támaszai vannak, még ha a liberálisok a »semlegesség« mázába akarják is becsomagolni saját ideológiájukat. A magyar Alaptörvény például azt mondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő köteléke, Judith Sargentini szerint ez kirekesztő, nem eléggé »semleges«. Hiába próbálják ezt eladni »szakmai vitaként«, ez igenis világnézetek harca. A humán tudományok, így a jog szakmai fetisizálása, »szcientifizálása« tehát megtévesztő dolog. Fegyver a liberálisok és az emberi jogi fundamentalisták kezében, akik a céljaik megvalósításához el akarják jogiasítani a politikát. Ez a jurisztokrácia lényege, amiről Pokol Béla alkotmánybíró is beszél. Ennek része a politikai döntéshozatal kiszervezése is, vagyis az, hogy ne az államok választott, politikai felhatalmazással bíró entitásai hozzák meg a lényeges döntéseket, hanem a nem választott vagy csak nagyon áttételes legitimációjú nemzetközi szervezetek, bíróságok, jogi szakértők. A mai liberálisok már csak egyetlen lépésre vannak attól, hogy a politikai legitimációt ne a népszuverenitásból eredeztessék, hanem az »uniós értékekből« vagy a »nemzetközi standardokból«. Bár szellemi elődeik voltak azok, akik az általános választójogért, a »tömegek uralmáért« küzdöttek történetileg, ha számukra kedvezőtlen irányba kanyarodnak a dolgok, új legitimációs forrásokat, egy globális alkotmányjogot teremtenek. Így egy kormány döntései nem attól függenének, hogy van-e rájuk választói felhatalmazás, hanem hogy kiállják-e például az »uniós értékek próbáját«. Az olyan, objektívnek és szakmainak kikiáltott standardokkal, mint a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok valójában saját liberális krédójukat igyekeznek álcázni.

Ezt le kell szavazni május 26-án… Elegen leszünk?

Az EP-választás »csak« egy csata egy hosszú harcban, mely arról szól, milyen életet szeretnénk örökül hagyni gyermekeinknek Európában. A migráció körül forgunk, valójában viszont arról a hatalmas és kiterjedt értékkonfliktusról szólnak a folyamatok, amelyről eddig beszéltünk. Ezért mutat túl önmagán a voksolás.

Itt járt Salvini, itt járt Strache, folynak az egyeztetések, a V4-ben mindennaposak a találkozók. De hogyan bővülhetne tovább a szuverenista államok köre?

Először látni kell az EP-választás konkrét eredményét, ennek fényében lehet majd gondolkodni erről. A szavazás meg fogja mutatni a szuverenista és föderalista erők súlyát, de az biztos, hogy az európai pártszerkezetekben átalakulás várható. Minimális esélyt mutatkozik rá, hogy a Néppárt észhez tér, és jobbra nyit, de inkább azt látom most valószínűnek, hogy az ottani, valóban keresztény jobboldali erők valamilyen együttműködést fognak keresni a Néppártól jobbra álló, de felelős politikai erőkkel: hogy ez egy új pártcsalád, mozgalom vagy a szövetség lesz, nehéz megmondani. Az EP mellett érdemes figyelni a tagállami választásokra is, hiszen az EU bizottságának elnökét mégiscsak az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács jelöli, és itt se látni most tisztán, többek között például a közelgő őszi lengyel választások miatt. Ha viszont egy picit hátrébb lépünk, azt látjuk, hogy a »nagy vita« a demokrácia megítélése, jelzője körül zajlik: kizárólag liberális demokrácia létezik-e, ahol a liberalizmus lassan fontosabb, mint a demokrácia, vagy van ennek egy keresztény, illiberális vagy többségi alternatívája is? Az USA-tól elkezdve Brazílián át az EU-ig ez a kérdés is nagyban áthatja a politikai vitákat, és az erre adott válasz mentén alakulhatnak az erőviszonyok május 26. után a kontinensünkön is.

Felébrednek a nyugati társadalmak, vagy beleragadnak eddigi megosztottságukba?

Nyugaton már nagyon régóta folyik a társadalmak érzékenyítése, elsősorban nem is politikai, hanem azon kívüli eszközökkel. A fogyasztói kultúra, a PR-, reklám-, film- és marketingvilág folyamatosan egy beteges, egyszerre szélsőségesen individualista és radikálisan multikulti társadalomfelfogást közvetít, sajnos sokszor nálunk is. Ez egyébként nagyon hatékony eszköz, hiszen észrevétlenül csempészi be az emberek hétköznapjaiba azokat a »modern értékeket«, melyekre alapozva utána a politika sikeresen visz dűlőre olyan ügyeket, mint a homoszexuálisok házassága, a gendersemleges mosdók vagy a migránsok befogadása. A nyugati társadalmak előtt lassan már nem az a kérdés, hogy ezt akarják-e vagy sem, hanem hogy mindezzel hogyan tudnak együtt élni. Európa eddig »szerencsétlenebbnek« hívott felén nekünk viszont még megvan a lehetőségünk eldönteni, kell-e nekünk mindez.”