Bezuhantak a német nagypártok

A szerző külpolitikai szakértő, az Alapjogokért Központ vezető elemzője

Németországban kiugróan magas részvételt regisztráltak az EP-választásokon. A szavazókorú lakosság 61,4 százaléka vett részt a voksoláson. Ez közel harmincéves rekord, ugyanis utoljára 1989-ben mértek ennél magasabb részvételt EP-választáson az országban.

A mostani szavazás ugyanakkor nem csupán a részvétel miatt tekinthető korszakos jelentőségűnek, hanem sokkal inkább az eredmények miatt. A CDU/CSU nyerte ugyan a választást, azonban csupán a szavazatok 28,9 százalékát szerezte meg. Ez közel hét százalékpontos zuhanást jelent az öt évvel ezelőtti választásokhoz képest. Mégsem az uniópártok bukták a legnagyobbat.

amely több mint 11 százalékponttal kapott kevesebb szavazatot, mint 2014-ben. A legnagyobb nyertes pedig meglepő módon a Zöldek voltak: 20,5 százalékot kaptak, amely közel tíz százalékponttal magasabb, mint az előző EP-választáson elért eredményük.

A rossz eredmény Webert is magával ránthatja

Az EP-választási kampányban az uniópártok túlzás nélkül Weber-lázban égtek. Nehéz volt követni is, hogy hány németországi kampányeseményt szerveztek a csúcsjelöltjüknek. Annak a csúcsjelöltnek, akiről egy kampányban készült kutatás szerint a németek közel háromnegyede nem tudja, hogy kicsoda. Ezek az események talán segítettek hazai ismertségének növelésében, azonban a rossz választási szereplés a néppárti csúcsjelöltre is árnyékot vet. Weber ugyanis a CSU listavezetője volt, s a CDU is erősen Weber-központú közös kampányt épített. A korábbi választási eredményekből lehetett ugyan következtetni a kormánypártok gyenge szereplésére, azonban egyrészt nem ilyen mértékben, másrészt

Vagyis hiába tolták a csúcsjelöltet maguk előtt, ez nem adott hozzá a választási szerepléshez. Ez pedig egy újabb komoly érv a csúcsjelölti rendszer kritikusai számára, hiszen milyen hatása lehet egy európai kampányra egy olyan politikusnak, aki a saját hazájában sem tudott hozzátenni a pártcsaládja szerepléséhez? Ha még kritikusabban nézzük, akkor pedig akár azt is mondhatjuk, hogy a németek Weberről is véleményt alkottak a választáson, s az uniópártok leszereplése Weber leszereplése is.

Megérezték az ebben rejlő lehetőséget az egyelőre a sebeiket nyalogató szociáldemokraták is. Összeült ugyanis a német kormánykoalíció, hogy megtárgyalja a további lépéseket. Egyetlen dologban meg tudtak egyezni: továbbra is támogatják a csúcsjelölti rendszert. Az SPD azonban nem a honfitársuknak, hanem az S&D holland csúcsjelöltjének, Timmermansnak adná a támogatást. Ha nem alakul ki egység, akkor Merkelnek tartózkodnia kellene a bizottsági elnök személyéről szóló szavazáskor. Ha nem sikerül meggyőzni az SPD-t és Merkel Webert tolja, akkor a kormánykoalíció borulhat, ami egyébként nem kizárt, hogy a pártok előnyére válna. Ugyanis a 2017-es szövetségi parlamenti választások fő tanulsága is az volt, hogy a nagykoalíció folyamatosan erodálja a résztvevők támogatottságát.

A CDU: a nagypárti jelleg megőrzése a tét

A mostani választás volt az első, amelynek a CDU Annegret Kramp-Karrenbauer vezetésével futott neki. A rossz választási szereplés kapcsán már arról ír a német sajtó, hogy fogy a türelem AKK-val szemben. Az EP-választás után három tartományi választásra is sor kerül idén Németországban. Ha a CDU ezeken nem szerepel jól, akkor az könnyen a pártelnök bukásához vezethet. Érdemes visszaemlékezni tavaly decemberre, amikor is AKK szoros versenyben tudta csak megszerezni a pártelnöki pozíciót. Ha a nem tud bizonyítani, akkor a CDU nagyon gyorsan más vezető után nézhet. A párt középvezetéséhez tartozó Carsten Linnemann szerint a CDU elveszítheti meghatározó, nagypárti jellegét.

SPD: az életben maradás a tét

Az SPD tragikus szereplését könnyen személyi változások követhetik. A párt vezetése hamarosan tárgyalni fog Andrea Nahles pártelnök esetleges menesztéséről. A szociáldemokraták korábbi vezetője, Sigmar Gabriel a választások estéjén az első eredményeket látva úgy nyilatkozott, hogy itt már nem a választási szereplés a tét, hanem az SPD politikai létezése. Az párt ugyanis folyamatos lejmenetben van. Ez már az említett Gabriel elnöksége idején is látható volt, de

Nahles nem tudott mit kezdeni a helyzettel, így itt hamarosan újabb pártelnök próbálkozhat.

Zöldek: a ma nagy nyertesei

A választás nagy nyertesei egyértelműen Zöldek. Kiválóan használták ki, hogy a kampányhajrában a klímaváltozás fontos témává vált európai szinten. Ez egyébként az ellenérdekelt csúcsjelöltek, így elsősorban Manfred Weber óriási hibája is, hiszen belement a játékba. Ugyanezt tette a CDU is. A kampány utolsó napjaiban szinte kizárólag környezetvédelemmel kapcsolatos üzeneteket fogalmaztak meg. Ez pedig a Zöldeknek kedvezett. Beigazolódott ugyanis, hogy aki zöld politikát akar, az a Zöldekre szavaz. Miért voksolna a jobboldali erőkre? A Zöldek ünneplését azonban némileg árnyalja a német sajtó, amely felhívta a figyelmet egy érdekes trendre: Svédországban, ahonnan az egész zöldpárti mozgalom lendületet vett, leszerepelt az ottani zöldpárt. A kérdés az, hogy ez egy trendforduló-e, vagyis csak átmenetileg tud hatékony lenni ez a fajta tematizálás, s a csökkenő trend előbb-utóbb elér Németországba is, vagy egy országspecifikus eredményről van szó.

AfD: nem győztes, de nem is vesztes

Az AfD ugyan növelni tudta támogatottságát, az áttörés azonban elmaradt. A párt 11 százalékot kapott, ami egyáltalán nem tekinthető rossz eredménynek, mégsem ünnepelhetnek. Talán az AfD szereplése az egyetlen siker, amit a CDU/CSU elért. Az uniópártok ugyanis a kampány idején folyamatosan igyekeztek torpedózni a legfőbb ellenfelüknek tartott AfD-t. Láthatóan sikerrel.

A német sajtóban ugyanis úgy interpretálták az eseményeket, hogy az AfD nagy példaképe, az FPÖ összeomlik, s ezzel az AfD elveszíti a politikai iránytűjét. Az FPÖ végül nem omlott össze, a párhuzam ugyanakkor érdekes.

FDP és Linke: 5-5 képviselő

Az FDP kicsivel növelni tudta támogatottságát, a Linke pedig szavazókat veszített. A rendszerszintű átrendeződés hatásai elkerülték a két pártot. Érdekes módon az FDP a szövetségi parlamenti választásokkor sokkal jobban tudott profitálni a nagypártok visszaeséséből – ez a hatás most jóval kisebb volt.

Szavazói mozgások: mindenki támogatókat veszített, kivéve a Zöldek

Már el is készültek azok az elemzések, amelyek a szavazói mozgásokat igyekeznek feltárni. A legérdekesebb és legaktuálisabb értékelések a két évvel ezelőtti szövetségi parlamenti választások és a mostani szavazás eredményeinek összevetéséből született. Ebből az rajzolódik ki, hogy

Ezek jelentős része a választástól távolmaradók táborába került. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen ahogyan a legtöbb országban, úgy Németországban is nagyobb aktivitást vált ki egy országos választás, mint egy európai szintű.

A CDU/CSU a legtöbb szavazóját a passzivitás miatt veszítette el, közel 2,5 millió támogatója nem vett részt a szavazáson. A többi párt közül leginkább a Zöldek tudták becsatornázni az uniópártok korábbi szavazóit, 1,1 millió új támogatóra tettek így szert. Bár a jobbközép erők mindent megtettek az AfD-vel szemben, s ennek hatása is volt, az AfD mégis közel 250 ezer szavazóját tudta elvenni. A trend tehát folytatódott, de nem akkora ütemben, mint a 2017-es választások idején, amikor milliós nagyságrendben távoztak Merkel korábbi támogatói az AfD és az FDP irányába. Ha már FDP: apró siker, hogy a CDU-nak 200 ezer szavazót sikerült visszahódítani a liberálisoktól.

Az SPD legtöbb szavazója a Zöldekhez pártolt át, több mint 1,2 millióan. Két millió korábbi támogatója pedig távolmaradással büntette a pártot – nem vettek részt a voksoláson.

A Zöldek az FDP-től és az AfD-től is elvettek szavazókat, ugyanakkor a korábbi támogatóik közül közel 250 ezren nem voksoltak. Így is kiemelkedő eredményt értek el. Ez lendületet adhat a továbbiakhoz.

Az EP-választás után

saját pozíciót próbálja biztosítani – ha már megerősíteni nem tudta a gyenge választási szereplés miatt. Ugyanakkor egészen biztos, hogy a belpolitikai hatás sem marad el. Ősszel jönnek a tartományi választások, szinte minden pártnak változtatnia kell addig: taktikát és/vagy személyeket. Amint lemegy az európai parlamenti koalícióalkotási láz, újra felpörögnek majd az események az országon belül.