Kettős fronthatás

„Az EP-választások eredményein végig tekintve két dologra lehetünk figyelmesek. Az egyik, hogy a jobboldali populista erők európai szinten is politikai tényezőkké váltak, és egyre erőszakosabban igyekeznek átalakítani és ellenőrzésük alá vonni azon országok társadalmait, ahol kormányzati pozícióra tesznek szert. A másik, hogy a 2008 után sokak által végleg leírt (neo)liberális szereplők, illetve azok utódai feltámadtak poraikból, és rég nem látott elánnal fognak hozzá ideológiai és politikai pozícióik újraépítéséhez.

Ez azt jelenti, hogy választóként várhatóan egyszerre két oldalról kapjuk mostantól az ívet. A meteorológia az ilyesmit hívja »kettős fronthatásnak«, ami köztudomásúlag nagyon megterheli az idegrendszert, és az egekbe löki az ember vérnyomását.

Megint a Gyurcsány-Orbán versengést kell majd bámulnunk évekig? Tényleg csak ennyi történt? Próbáljunk higgadtak maradni, és megfejteni, mi is zajlott az elmúlt évtizedben a politikában.

1989 után a kihívó nélkül maradt és hegemón pozícióra törő liberális erők annak a tézisnek a nevében léptek föl, hogy csak a kapitalizmus és a liberális demokrácia kombinációja hozhat létre harmonikus, gazdag, szabad és boldog társadalmakat. Ez a meggyőződés legitimálta, hogy a liberális korszak kiépítésének projektje során gazdasági, politikai és társadalmi szinten is hozzáláttak az »európai világ« gyökeres átalakításához – ennek egyik zászlóshajója lett az Európai Unió.”