Otthonvesztők

2019. május 08. 10:50

A maguk bajait sztorivá duzzasztó, a sorstársaikkal való szolidaritást azonban nélkülöző celebek iránti közérdeklődés jelentős, a rokonszenv ellenben csekély.

2019. május 08. 10:50
Bonta Miklós
Népszava

„Ha netán valaki kétségbe vonná, hogy az előadóművésznő kifakadását pontosan idéztük, annak ajánljuk a Szeretlek Magyarország honlapot, amely részletesen beszámolt arról, egyetlen nap folyamán miként árverezték el a fizetésképtelen adós két ingatlanát. S noha vannak olyan vélemények is, hogy a végrehajtó formai hibát követett el, amikor a rendőrök seregének támogatásától kísérve így cselekedett, és egy lakatos segítségével bejutott az ingatlanokba, a jogszerűséget illetően nem tudunk ítélkezni. Az azonban mindenképp tény, hogy a hölgy egy ideje nem fizette svájci frank alapú hitelének törlesztőrészleteit, és a tavaly november közepe óta tartó, téli kilakoltatási moratórium vége után két nappal már bele is futott a végrehajtó karjaiba.

Feltehetően nem volt olyan »okos«, mint az a közismert popzenész, aki hasonlóképpen a bankja adósa maradt. Ő is a bulvármédia támogatását élvezve kürtölte világgá sanyarú helyzetét, ám ügyesen ki tudta aknázni a NER iránt érzett, sohasem rejtegetett szimpátiáját. Ez azt eredményezte, hogy olyan, a kormányzat által melegen támogatott fellépési lehetőségekhez – úgy is mondhatnánk, mankóhoz – jutott, amelynek révén ismét kisimulhattak homloka redői.

Az nem kétséges, hogy a maguk bajait sztorivá duzzasztó, a sorstársaikkal való szolidaritást azonban nélkülöző celebek iránti közérdeklődés jelentős, a rokonszenv ellenben csekély. A civil szervezetek pedig, ha szeretnének is, de képtelenek akárcsak a kilakoltatások tizedénél demonstrálni, ugyanis három év alatt csaknem tízezer ingatlant ürítettek ki a bankok, illetve a követeléskezelők. Számuk tavaly – a családok éve dicsőségére – az elmúlt évek második legnagyobbika volt. (A rekordot a 2017-es esztendő tartja.) Arról nem szólnak a statisztikák, hogy ezek az embertelen akciók hány gyermeket érintettek, csak azt tartják nyilván, hogy a gyámhivatalok hány kiskorút  emeltek ki a családjukból, s vettek állami gondozásba. Ellenzéki politikusok azt javasolták, hogy iktassák törvénybe a gyerekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmát. Az önkormányzatoknak kötelezettsége lenne megfelelő elhelyezést biztosítani a kilakoltatással fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztő gyermekes családoknak. A javaslat elfogadása nem valószínű.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2019. május 08. 18:42
Nincs már ikv, pedig a családod abban teljesedett ki anyáról örökölve.
56október
2019. május 08. 18:15
Nincs mese, csak a vak nem látta: az a végrehajtó is OV volt, csak végrehajtõvá átmaszkirozva! De a kabátja alól kilógott a lóláb, innen lehetett azonnal felismerni!
Mich
2019. május 08. 14:24
Becsület- és észvesztők... = Lipsi+bolsi+nácik
Selamat
2019. május 08. 13:45
Azért tényleg hihetetlen ez a sunyi szoci kimosdatás. Az igazságot meg közelről sem szagolják. Kezdjük ott, hogy a mértéktelen kölcsönök felvétele, legtöbb esetben csak egó növelő nagyobb lakásra, autóra stb-re kellett, nem csak a gyurcsány kormány főbológatása mellett ment végbe, hanem még az az elmebeteg azzal is heccelte a népet, hogy jó befektetéseket kell csinálni. Ha pl befektet 10.000 Ft-t, már nem emlékszem mit javasolt ez az őrült, az egy év múlva már 100.000 fog érni. Naná, hogy ennek szellemében még nagyobb akármiket akartak az eszetlenek, mert az jó lesz befektetésnek is. Majd jöttek az olyan észkombájnok, mint a szőke hölgy, aki kitalálta, hogy milyen jó tesz neki a shaolin edzés, s ezért arra épít egy központot, és majd jól meggazdagszik belőle. Se nem nézett szét a valódi igényre, se nem készített üzleti tervet, semmi, csak a saját elképzelésére vett fel, ha jól emlékszem 50 millát. Aztán nem győzött csodálkozni, hogy néhány emberen kívül senkit nem érdekel a luxus shaolin központja. És most nekünk nagyon sajnálni kéne az egónövelésekbe belebukott adósokat, meg együtt érezni velük. Hát nem. (Vannak kivételek is, de ők nem is járják a médiumokat körbe, se nem írnak róluk szívszaggatóan a népszarában.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!