Dobrev Klára szerint Magyar Péter „felelőtlen”
A Gyurcsány-párt EP-listavezetője abban egyetértett Tüttő Katával, hogy „Orbán Viktor rendszerét csak koalícióval lehet lebontani”.
Minden sikeres férfiú mögött áll egy erős nő.
„Minden sikeres férfiú mögött áll egy erős nő, szokták mondani. Gyurcsány Ferenc mögött kettő is áll: az anyósa meg a felesége. Előbbi a nagyszerű Apró Antal lánya, utóbbi az unokája.
Mint tudjuk, Apró Antal úgy alapozta meg azt a szellemi és anyagi örökséget, amelynek köszönhetően ivadékai nem kis befolyásra és vagyonra tettek szert, hogy minden aljas munkát bevállalt, amit a bolsevikok rábíztak, például ő jelentette be Nagy Imréék kivégzését, és az 1956-os forradalom – pardon: ellenforradalom – megtorlásában is buzgón segédkezett.
Sajnos 1978-ban a Szent Koronát is az ő mancsába nyomták az amerikaiak – személy szerint Cyrus Vance külügyminiszter –, mikor visszaadták nekünk. Remélem, a Nemzeti Múzeum valamelyik derék muzeológusa fertőtlenítette a szent ereklyét, és eltüntette róla Apró elvtárs enyves ujjlenyomatát.
Persze leánya meg unokája nem hibásak a klán kánjának ocsmány történelmi bűneiért, de azért bocsátassék meg nekünk, hogy nem tudunk teljesen elvonatkoztatni ettől a származástól, és hadd kételkedjünk abban, hogy az Apró-portán a nemzeti és a keresztény értékek szellemében nevelkedtek az apróságok.”