
Szabadon
A kormánynak kell a rabszolgatörvény, az Ab pedig szabadon dönt.
„Tartalmilag egyelőre nem tudjuk, alkotmányos-e a jogszabály (sokaknak erős kétségei vannak), de most kiderült, hogy az elfogadás technikai része közjogilag rendben volt. Azon az ülésen, ahol a képviselői padsorokból vezették a tanácskozást, nem volt ellenzéki jegyző, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, magyarán csak az nem nyomott gombot más helyett, aki nem akart.
Ez utóbbival kapcsolatban egészen érdekes okfejtés ékezett az Ab-tól. Eszerint azért nem kifogásolható az eljárás, mert a képviselők maguk felelősek azért, hogy ne szavazzanak más helyett. Ilyen alapon azt is mondhatták volna, hogy a betörő (jogsértő) maga felel azért, hogy ne tűnjön el semmi abból a lakásból, ahová belépett, vagy ha mégis eltűnik, az nem jogsértés. Előkerült továbbá az indoklásban, hogy a csipkártya megléte sem zárja ki, hogy valaki más szavazzon az adott képviselő helyett. Magyarán: azért nem probléma az azonosító kártya hiánya, mert ha van, akkor is szavazhat más, tehát az sem gond, ha nincs.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Nem lepődtünk meg az Ab döntésén, ahogy azon sem, hogy ezt a kérdést nem parkoltatták évekig, mint a civiltörvényt vagy a lex CEU-t. Kampány van. A kormánynak kell a rabszolgatörvény, az Ab pedig szabadon dönt. De érdemes Goethe-t idézni: »Senki nem lehet jobban rabszolga, mint akivel elhitetik, hogy szabad.«”






