Visegrádi négyfélék

2019. április 01. 16:43

Ha választani kellene az Európai Unió és a visegrádi csoport között, akkor nem kétséges, hogy csakis az előbbi lehet.

2019. április 01. 16:43
Kárpáti János
Népszava

„Jelentős előnnyel megnyerte az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás szombati, második, döntő menetét Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok jelöltje. Ez már önmagában is erős földrengésnek számít a politikai szeizmológia szempontjából meglehetősen szunnyadónak látszó kelet-közép-európai térségben. De tegyük hozzá, hogy Maros Sefcovic, aki Caputová mellett bekerült a döntőbe, a Smer nevű, szociáldemokrata irányzatú kormánypártnak volt a jelöltje.

A Smerről sok rosszat el lehet mondani, nem egyszer kiütköztek nacionalista, populista vonásai, de el kell ismerni: még felettébb ellentmondásos megítélésű egykori vezetője, Robert Fico is azt képviselte, hogy Szlovákiának Európa szívében – kevésbé költőiesen: az euróövezetben – van a helye. Sőt azt is hozzátette: ha neadjisten választani kellene az Európai Unió és a visegrádi csoport között, akkor nem kétséges, hogy a választás csakis az előbbire eshet. Sefcovicot ez a Smer küldte korábban Brüsszelbe, az Európai Bizottságba, ahol az alelnökségig vitte.

Elmondható tehát, hogy a szlovák választópolgárok egy Európa-párti, valamint egy Európa-párti indulót juttattak be az elnökválasztás második fordulójába.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. április 02. 08:39
Kárpátiék lányának a bácsikája, Karpfstein.
atila68
2019. április 02. 08:13
Na, még egy címkéző, kirekesztő szakértő.
kulakman
2019. április 01. 20:00
Caputóné sem fogja megváltani a világot , mert aki a szülőföldjén magyarnak vallja magát azt még mindig üldözik, akár liberráltak akár nacionalisták vezetik azt az országot , kérdésem ezek után , minek örültök?
karakán
2019. április 01. 19:16
Hàt hogyne!Csakis a liberàlfasisztàk àltal vezetett unijót vàlasztjuk! Ja,nem...nem értem miért kell ennek a fényesnyugatnak hazudott pöcegödörnek a seggét nyalni!Minden deviancia,beteges baromsàg nyugatról jön..de ti balhibbantak csak butuljatok tovàbb,az ócska primitív,értéktelen fogyasztói utópiàtokban...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!