„Alain Finkielkraut, a nagy filozófus már szóba került az írás elején. Toleráns, okos ember, türelmes volt annak idején Macronnal és türelmes a sárgamellényesekkel is. Nem beszél, nem ír senkiről elhamarkodottan. Két bűnét azért fel tudja sorolni a baloldal mindenképp: egyértelműen bevándorlásellenes és nem isteníti 1968 emlékét. Ennyi elég is volt, hogy egy szélsőbaloldali szervezet bejelentse: ha kell, erőszakkal is megakadályozzák, hogy Finkielkraut előadást tartson az egyik párizsi egyetemen. Így fogalmaztak: olyan aljas nézetek vall, hogy nem szabad megengedni, hogy azokat kifejtse… Végül a jobboldali elhajlással enyhén szólva nem vádolható egyetem elszégyellte magát és nem hagyta, hogy a szólásszabadságot így megalázzák. Mindenféle trükköt kénytelen volt alkalmazni – azt kellett hazudniuk, hogy máshol tartják az előadást, hogy a tüntetők odamenjenek – , és így nem kellett lemondani a világhírű tudós meghívását. 2019 Franciaországában történt mindez.
A Yale Egyetem díjat alapított olyan nagy konzervatív embereknek, akiket korábban valamilyen másik egyetem kitiltott vagy ki akart tiltani a campusáról. Legutóbb a 96 éves Henry Kissingert, egykori amerikai republikánus külügyminisztert tüntették ki. Őt egy New York-i egyetem nem akarta meghallgatni, mondván, hogy háborús bűnös, a fehér felsőbbrendűség jelképe – és náci. A baloldali cirkuszolókat az persze nem érdekelte, hogy Kissinger éppen a nácik elől menekült el Európából. Nem érdekelte őket a valóság.