Képmutatók

„Most éppen a nemzeti ünnep díj- és kitüntetés-cunamija kapcsán. Mintha nem szokhattunk volna még hozzá, hogy minden rendszer jutalmazza a hozzá hű alattvalókat. De persze okosan, olyanokkal együtt, akik a művészi, tudományos, vagy éppen közéleti teljesítményükkel valóban rászolgálnak az elismerésre.

Föl lehet ugyan háborodni azon, hogy némely díjaknál átnyúltak a névsort összeállító bizottság feje fölött, és olyanok is a listára lekerültek, akiknek a neve eredetileg fel sem merült – de fölösleges. Ebből csak az a tanulság szűrhető le, hogy a hatalom egy ideig kész betartani a demokratikus játékszabályokat, ám van egy pont, amikor már fontosabbnak véli saját akarata érvényesítését. És megteheti, gond nélkül.

Lehet aztán sajnálni azokat, akik megérdemlik a kitüntetést, csak éppen a díjazásra kijelölt kegyencek közé keveredtek. Az ilyen emberek, művészek nem attól nagyok, hogy kapnak valamilyen elismerést – ők enélkül is kiemelkedőek. És nem őket minősíti, ha az átadók az ő dicsfényükben akarnak egy kicsit sütkérezni. Még szép emberi gesztusnak is tarthatnánk, hogy a miniszterelnök személyesen vitte el a Kossuth nagydíjat a beteg Törőcsik Marinak, ha a külsőségek nem lennének árulkodóak. A buta propaganda - az ablakon bekukucskálással - hitelteleníti még az esetleges jó szándékot is.”