„Sokan hiszik, még többen reménykednek benne, hogy igen, lesz még magyar köztársaság. Én kevésbé vagyok optimista, különösen azok után, amekkora ünneplést csaptunk az első, Károlyi nevéhez köthető köztársaság kikiáltásának centenáriumán. Egészen kicsit. Nem is lehetett észrevenni.
Nagyon nehéz elképzelni, hogy ilyen médiatörvénnyel és ilyen választási rendszerrel bármiféle ellenzék egy meghatározó pozíciónak akár a közelébe tudna férkőzni. De tegyük föl, hogy mégis sikerül. Tehát – képzeletben – fordul a kocka, és Orbánéknak ki kell vonulniuk a hatalomból. Másnap elkezdik az új garnitúra amortizálását, és a (2006-os mintájú) hatalommegragadás előkészítését. Még ki sem kiáltották, máris vége lesz a köztársaságnak. És az »oligarchák« (vagyis a lopott pénz) bevetésére az első körben nem is lesz szükség.
Nincs a Földön olyan törvénykövető erő, amelyik félre tudná tolni az orbáni illiberális gőzhengert, akár ellenzékben van, akár kormányon. Vagyis Orbán és a köztársaság együtt nem létezhet.
Nagy kérdés, hogy a Fidesz mint párt rehabilitálható-e demokratikus viszonyok közé. Azt hiszem, már nem. De mit lehet és mit akarunk tenni Orbánnal és a jelenlegi kormányzó erővel, ha köztársaságot akarunk?
Szóval, egyhamar valószínűleg nem lesz magyar köztársaság. Sokára is csak úgy, ha valamilyen külső erő lépne föl, vagy gazdasági világkatasztrófa következne be. Erre viszont azt kell mondanunk, hogy »inkább tűrni a jelen gonoszt«. Azonban – szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre – ez nem rajtunk múlik. Ám a Tiszát és Horthyt majmoló orbáni politikára számíthatunk a nemzeti katasztrófa előidézése ügyében.”