A gyengébb nem

„Március 8-át ma már az ENSZ is számon tartja, s ezen a napon általában virágos reggelekre ébredünk, vagy elég csak az utcára mennünk, hogy a szomszédok és az utcai árusok emlékeztessenek rá. Ma már nem igen idézzük fel a munkahelyi problémák alkalmával, hogy a történet 1857-ben kezdődött New York-ban a munkásnők egyenlő bért és munkaidő csökkentést követelő sztrájkjával, pedig erre, a férfiakkal való azonos bérek kérdésére, napjainkban is vissza-vissza kell térnünk. És pontosan 110 évvel az először hivatalosan megünnepelt nőnap után a nőket érő szexuális jellegű bűncselekmények, családon belüli bántalmazások, munkahelyi zaklatások időszakain sem vagyunk túl, mert mindezek jelen vannak sok nő életében, és bár a társadalomban ma már általánosan elfogadott értékrendek az ő oldalukon állnak, helyzetüket ma is kilátástalannak élik meg, amelyből nagyon nehéz kitörniük. S akkor még nem beszéltünk a háborús időszakokról, amikor a nők elleni erőszak fegyverré válik, s a női lét megalázása eszközzé lesz az ellenségnek minősített nemzetek és azon belül a családok és a családok férfitagjainak erkölcsi megsemmisítésében, jövőjének ellehetetlenítésében.

A nőnap mégis az ünneplés ideje. Napjainkban inkább virágos nap, ünnepi hangulattal, és így is van rendjén. Ilyen egyszerűnek kellene lennie magának az életnek is: hogy ne legyenek okok a szomorúságra, s legyenek okok az örömre, kedvességre. Különösen a férfi-női viszonyban, hiszen a születéssel nővé és férfivá leszünk, a különbségek pedig arra kellenek, hogy kiegészítsük egymást és párban legyünk egészek a magánéletben, megbecsültek a munkamegosztásban az egyenjogúak közösségében.”