Miért olyan könnyű a nőket és a gyerekeket büntetni?

„Van tehát egy 15 évesen Szíriába csalt tinédzser, aki olyasmiknek volt szemtanúja az elmúlt években, amit elképzelni sem tudunk. Ez idő alatt nem tarthatott kapcsolatot a családjával. Született két gyereke, de mindkettő meghalt, feltételezhetően alultápláltságban. Most újabb gyereket szült, egy menekülttáborban. Az Egyesült Királyság szerint azonban őt ebben a helyzetben büntetni kell.

Az indok erre az, hogy amikor arról kérdezték, mi történt az ISIS táborban, nem ítélte el eléggé mélyen a kivégzéseket, terrortámadásokat. Zavaros válaszokat adott, többek között azt, hogy ezekkel ő akkor egyetértett, mivel azt mondták neki, az iszlám vallás szerint ezt kell cselekedni. Szerintük ez azt bizonyitja: hazudik, amikor azt állítja, megbánta, hogy elszökött.

Tanusíthatott volna nagyobb megbánást, mondhatnánk, ha nem ismernénk a körülményeket. Csakhogy aki ismeri a poszttraumás stressz (PTSD) jeleit, pontosan tudja, hogy egy tizenéves, frissen szült áldozat nem lesz képes összeszedetten elítélni a fogvatartóit, még azt sem képes felmérni, vele mi történt pontosan.

Miért hagyatkoznak akkor állami tisztségviselők ilyen »vallomásokra«?

Azt gondolnánk, könnyű lenne az áldozatvédelem mellett dönteni, hiszen az eset beleillik a megszokott sztereotípiába: egy muszlim terrorszervezet áldozatát lehetne megmenteni, és bizonyítani, mi mások vagyunk, nem így bánunk a nőkkel. Ilyenkor derül ki azonban, mennyire nem igaz ez. Ha bármelyik része a világnak nem így bánna a nőkkel, ha nem úgy működnének a társadalmak, hogy bizonyos helyzetekben a nőket lehet büntetni nemi erőszakkal, fizikai erőszakkal, a gyermekeik tudatos elszakításával, anyagi ellehetetlenítéssel, akkor soha sehol nem lenne kérdés, hogy Shamimának és sorstársainak segíteni kell. Nem értekeznének újságírók arról, hogy egy tizenéves lányt, aki két gyereket eltemetett, egyet épp most szült meg, meg kell büntetni.

Akkor arról lenne szó, hogyan lehet segíteni a PTSD áldozatait, hogyan lehet segíteni annak, akit évek óta egy terrorista csoport tudatosan manipulál, hogyan lehetne segíteni, hogy anya legyen, feldolgozza az őt ért erőszakot, veszteségeket. Nem csak Shamimánál. Európában is a nők ötöde él folyamatos erőszakban. Ők sem kapnak segítséget, és ha kérnek, a leggyakoribb reakció az, hogy hazudnak, manipulálnak.

Csakhogy Shamima még ezentúl muszlim is, és így a legtöbben egy csadort viselő nőt látnak benne, nem a tizenéves európai áldozatot. Ezt használják ki a döntéshozók, hogy ne kelljen befogadniuk, hogy példát statuáljanak rajta, hogy a migrációs rezsimen keresztül állampolgárságának megvonásával büntessék azért, amit az ISIS követett el. Miközben pontosan tudható, hogy sokan az ISIS valódi felelősei közül gond nélkül menekülnek el a következmények elől, az áldozatokra, akik hátramaradnak, olyan büntető paradigmát alkalmaznak, amit még Orbán Viktor is megirigyelhetne.

Nőket büntetni könnyű, és ha a nő nem fehér, esetleg muszlim, egyenesen jól is néz ki. Ugyanezt teszi Trump is, amikor latin-amerikai bevándorló nők akár pár hónapos gyerekeit elválasztja tőlük, őket pedig börtönbe küldi. Ők ugyan semmiféle terrorcselekményhez nem köthetők, mégis bűnösök, mert nem legálisan lépik át az országhatárt – egy jobb élet reményében. Sőt, ahogy Shamimát is, a saját gyerekük ellenségeként, bűnös anyákként kezelik őket, miközben éppen ez a rendszer az, amely egy életre tönkretesz, traumatizál gyerekeket. Újszülötteket és tinédzsereket. Olyan tinédzsereket, mint Shamima.”