A rakparti forradalom

„Megtörténik velünk néha a történelem. És olyankor cselekedni kell, különösen annak, aki még megteheti, kenyere javát még meg nem ette.

Mert vannak napok, melyek forgatókönyvét nem a Földön írják. Pedig, ahogy a régi reklámban, ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A mocskos köd fel sem szállott még, a haldögre leső varjak még fel sem rebbentek, hogy helyüket átadják a sirályoknak, amikor e stílszerű környezetben különös alakok támolyogtak fel a Lánchídra. Elmosódott arcvonásaikon legfeljebb a gyűlölet eszelős fénye, ha néha felcsillámlott; égbe nyúló kampókon öklöt és szögesdrótot ábrázoló képeket lengettek. Ja igen, tüntizők – legyintett a vasárnap reggeli kifliért leszaladó, rutinos pesti polgár. Bizonyára nem tűnt fel a tizenöt demonstráló egyikének sem, hogy az ideológiai előkép, a csőcselék hatalomátvételéhez vezető 1918-as évforduló eseményeit, így a lánchídi csata októberi, tavaly még kerek százas dátumát már rég lekésték itt, a Lánchíd közepén. A jobb híján transzparensre firkált, funkciótlan »2019« helyett viszont írhattak volna 1919-et; hiszen mindig izgatott soraikból már csak Szamuely elvtárs hiányzott.

A kora délutáni órákra vált világossá, miért pont most tettek egy kísérletet a tüntizők, hogy felhívják magukra a figyelmet. Hátha most sikerül, gondolták (nem sikerült). Ekkor a budai rakparton megkezdődtek a kormányfői évértékelő előkészületei. Rövidesen a fél ország értesülhetett, milyen színű kordonok emelkedtek, mert színük is volt ám, melyről az okoskodók sohasem mulasztják el megjegyezni, hogy az nem szín (fekete).

És így tovább, a sivárok »spontán« menete a Várba, a Számvevőszék épületéhez, ott véletlenül nyomdai precizitással előállított matricák belülről fakadó elhelyezése. Éppen egy oly párt által, melynek gazdálkodásában e grémium törvénysértéseket tárt fel.

Az utcák délután a vasárnapi csendhez képest is kihaltak, mindenki egy bizonyos beszédre figyelt. Benne volt valahogy a levegőben, hogy valami lesz. A bejelentett csomag azonban minden várakozást felülmúlt, olyan újszerűséget ütve meg, amit éppen a tüntizők igyekeznek görcsösen elérni (forradalmit). 

Sokkoló, felkavaró volt hát hallani e valóban a huszonnegyedik órában fogant, páratlan jelentőségű intézkedéseket, annak is, aki az elmúlt időszakok borzalmas ellenszelében próbálta testével óvni cseperedő, nagyobbacska számú családjának fiatal facsoportját, hogy ki ne törje tövestől a kriptai hangú internacionálét, magyarfaló rigmusokat süvöltő vihar. Lám, mondhatják ezek, hát a mi gyermekeinket már nem kezelik holdlakóként vagy megszállottként, ha szintén nagycsaládot alapítanak. És annak is, aki eddig azt mondta: vállalna ő és választottja, házastársa kettő, vagy akár négy-öt gyermeket, csak nem mernek belevágni, mert mire fel, hogy kerül a sok éhes száj mellett majd gépkocsi, miből lesz lakás, miből rendezik be? Micsoda pillanat lehet, amikor azt mondják nekik: itt a lehetőség!

Németh László írt a minőség forradalmáról szellemtörténetünk egyik legjelentősebb esszéjében. Miközben a Lánchídon vörös zászlókat ráncigálók „ellenállás 2019”-ről fantáziáltak, a rakparton 2019. február 10-én kezdetét vette az igazi, mély forradalom.”