Ünnepi áhítat

„A kistelepülés polgármestere elhatározta, hogy az év vége felé ajándékot küld a nyugdíjasoknak. Beréz Vilmos népszerű ember volt, gyalog járt a munkahelyére, útközben benézett egy-egy üzletbe, érdeklődött, hogy állnak a dolgok, ahogy egy polgármesterhez illik. Az ajándék küldést Józsira, a hivatalsegédre bízta, aki mindig arra panaszkodott, hogy nem kap komoly feladatokat. Butuska fiú volt, néhány évvel korábban elhagyta a felesége, azóta egyedül élt, egy időben közeli barátságba került az alkohollal is, de még időben kigyógyult belőle. Hiába keresett magának új feleséget, a településen meglehetősen szűk volt a kínálat.

- Na, most kapsz egy komoly feladatot – mondta neki Beréz. – Összeírod a nyugdíjasokat, készítesz nekik ajándékcsomagot, kávé, csokoládé, egy üveg bor, tisztítószerek, ilyesmi. A jegyző megmondja, mennyi a keret, aztán beülsz a kisbuszba, és viszed. Boldog újévet kívánsz mindenkinek az önkormányzat nevében, és mindenkit szólítsál a nevén, ezt így illik. Józsi megtisztelve érezte magát, és nekikezdett a feladat végrehajtásának. Sok embert ismert a településen, de az öregeket kevésbé, ám a kihívás így még nagyobb volt. Bevonta a csomagolásba az élelmiszerbolt egyik fiatal eladóját, akinek régóta szeretett volna udvarolni, és úgy érezte, ez az alkalom talán közelebb hozza őket egymáshoz. Betti együttműködő volt, még azt is felajánlotta, hogy elkíséri Józsit az ajándékozó körútra. Ám időközben a jegyző utánaszámolt, és rájött, hogy elmérték a lehetőségeiket.
- Nem is tudtam, hogy ilyen sok a nyugdíjas – csodálkozott a polgármester.
- Sokáig élnek az emberek – felelte a jegyző. 
- Ez esetben módosítjuk a stratégiát – ez volt Beréz kedvenc kifejezése: stratégia. - Csak az özvegyek és az egyedülállóak kapjanak. De ne felejtsünk el szólni Józsinak.

A jegyző új listát készített, Józsi pedig izgatottan várta a nagy napot. Bettivel úgy döntöttek, hogy a karácsony előtti szombat lesz a legalkalmasabb időpont. Csomagok a rakodótérben, ők az első üléseken. Életem napja, gondolta a fiú. Gondosan ellenőrizte a keresztneveket, hogy ne hibázzon. Betti maradt az autóban, Józsi pedig mindenhová becsengetett, és meghatottan, ahogyan illik, átadta az ajándékcsomagot. 
Ment is minden rendben. Amikor már a lista végén jártak, a Dózsa György utcában, Józsi újfent csengetett, és rövidesen megjelent a kapuban egy idős asszony, a helyi divat szerint tréningnadrágra öltött otthonkájában.

- Jó estét kívánok, Erzsi néni– mondta Józsi szertartásosan, a feladat méltóságáról egy pillanatra sem megfeledkezve -, mint egyedülálló honfitársunknak, hoztam szeretettel az önkormányzat ajándékát. Ezzel átnyújtotta a csomagot. 
- Ne bolondozz velem, Józsi – nevetett Erzsi néni. – Itt van nekem Miska, a férjem. Anyádnál javította a villanyt egy hete. 
- Hát ezt nem értem – felelte ő csalódottan. - Pedig itt a lista, rajta tetszik lenni. Akkor nem jár az ajándék. De sebaj, majd jövőre visszajövünk, hátha aktuális lesz.”