Premier plán: Orbán Viktor miniszterelnök és Kapu Tibor kutatóűrhajós a Mandiner díjátadó gáláján

A kormányfő, aki fővédnöke volt rendezvényünknek, többek között azt mondta, „azért van a nyugati világban polarizálódás, mert sikertelenség van”.

A rendszert nem lehet úgy megdönteni, hogy Orbánról panaszkodunk másoknak.
„Minél kevésbé látjuk az olyan kormányzati intézkedéseknek mint a szegények szegénységben tartását szolgáló közmunkaprogramnak a rezsim formálásában betöltött szerepét, annál kevésbé értjük a választói viselkedéseket és azok részleges, torzított racionalitását és azokat a lokális függési viszonyokat, amiket az autoriter államkapitalizmus kitermel.
A rendszert nem lehet úgy megdönteni, hogy Orbánról panaszkodunk másoknak.

Nem Orbánról kell panaszkodni és külföldi empátiára várni, hanem Orbán politikájával kell farkasszemet nézni, és kezet nyújtani azoknak, akiket történetileg-politikailag lényegtelennek és feláldozhatónak könyveltek el a kirekesztő rezsimek és biopolitikai megfontolásaik.
Csak új narratívák és kapcsolódási pontok felállításával van lehetőség arra, hogy az igazán lényeges sztorik kerüljenek felszínre és a baloldal közösségteremtő ereje csillanjon meg az orbáni politika egyenesági tagadása helyett és annak ellenében. Másként marad a messiásvárás és a sokadik körömrágó eltemetése a magyar demokráciának.”