„Szépkorú, ám most is fiatalos, mindenre nyitott szocialisták keresik hasonló érdeklődésű, bevállalós társukat. Vállalhatatlan múlt nem akadály, minimum négy évig kitartó hozomány előny. Jelige: »hamar elválunk«.
Ha lenne még Népszabadság, az MSZP gyűjtőnévre hallgató, posztkomcsi önsegítőkör nyugodtan feladhatná a fenti hirdetést a lap hasábjain. Szombati kongresszusuk után ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a történelem leggusztustalanabb, legelvtelenebb szövetségére is képesek a hatalom érdekében. Ezt mi, magyarok eddig is tudtuk, az európai szocialisták viszont talán most először szembesültek vele, ha jól figyeltek a beszédekre. Hiába jött ide Timmermans, hiába mondta el házi tévéjükben és a tagság előtt is, hogy a szélsőjobboldallal nem szabad összefogni, a magyar szocik tévét nem néznek, a kongresszuson meg mindenki aludt vagy keresztrejtvényt fejtett. Így eshetett, hogy Gyuri bácsi kedvenc európai politikusa, a szocicsúcsjelölt Frans jelenlétében is olyanokról beszéltek, minthogy mindenkire szükség van, meg teljes ellenzéki összefogás.