Ha kilakoltatnak egy családot

„A gyerek csendben áll a falnak dőlve.
A gyerek sír.
A gyerek nem érti, mi történik.
A gyerek megpróbál elbújni a szülei mögé.
A gyerek tiltakozni próbál.
Nincs gyerek. Elvitték.

Ennyit látnak a kívülállók a kilakoltatási helyzetből, ennyit látnak a gyerekből, aki épp akkor veszíti el az otthonát, és nagyon jó eséllyel a családját is. Erős szavak, hatásos képek – egyeseknek talán hatásvadászok is. Főleg azok számára, akiknek megvan a véleményük azokról a családokról, akik ilyen »mélyre süllyedtek«, hogy nincs hol lakniuk – ők nyilván nem képesek az utódaikat sem felelősen felnevelni. Jobb is lesz ezeknek a gyerekeknek az állami gondoskodásban. Ott legalább van mit enni, és fedél van a fejük felett.

(...)

A jelenlegi rendszer igazi fából vaskarika. Ha a szociális ellátórendszerben nincs mód és lehetőség a családok támogatására, megerősítésére és helyzetük rendezésére; ha az átmeneti otthonokba valójában már évek óta a mélyszegénységben élő családok kerülnek (akiknek a problémái nem átmenetiek); ha a nélkülöző családok sokszor »nem eléggé rászorulók« ahhoz, hogy bizonyos támogatásokat megkapjanak, de ahhoz „túl szegények”, hogy saját maguk boldoguljanak – akkor jön a gyerekvédelem, és »viszi a gyereket«.

Hálátlan, megalázó és gyakran szakmaiatlan az ilyen intervenció. Mindenki megszenvedi. Nyilván elsősorban a gyerek és a család, de valójában a szakemberek is, akik tudják, hogy kényszermegoldást hoznak.”