„Gulyás Gergely 2019. február 7-én bejelentette, a kormány úgy véli, hogy az 50 milliárd forintban maximált TAO támogatási keret nem elégséges a látvány-csapatsportok számára, ezért annak 125 milliárd forintra emeléséről döntött. Mint Gulyás elmondta (nem szó szerint idézem) az 50 milliárd elég a stadionok és egyéb létesítmények fenntartására, de működtetésükre már nem, ezért döntött a kormány a társasági adó terhére adható támogatás felső keretének felemelése mellett.
Ugyanez a kormány 2018 decemberének végén még úgy vélte, hogy az 50 milliárd forint elegendő, nem csupán a létesítmények fenntartására, de a működési költségekre is. Legalábbis erre lehet következtetni a 2018. december 27-ei Magyar Közlönyből, ahol az a kormányrendelet megjelent, ami az 50 milliárdos maximumot megállapította.