Velünk élő pirománia

2019. január 01. 10:50

Sosem tudtam megérteni ennek a bárgyú időtöltésnek az értelmét.

2019. január 01. 10:50
Pilhál György
Magyar Idők

„Ha viselnék kalapot, most föltétlenül megemelném a tatai városvezetés előtt, amely – elsőként idehaza – sarkára állt, és megtiltotta a településen az elmeháborodott szilveszteri durrogtatást. No, végre!

Sosem tudtam megérteni ennek a bárgyú időtöltésnek az értelmét – már ha van neki olyanja. Jön egy vigyorgó ember, és infantilis hevülettel az ábrázatán elhajít, magasba lő egy füstölgő valamit, s mindez valami végtelen gyönyörűséggel tölti el. (Persze van, aki csak bosszantani akarja a környezetét. Azon örvendezik, hogy a másikra ráhozza a frászt.) Teszi mindezt egy zavaros, megbomlott világban, ahol az ember éppen békére, hárfafutamokra vágyna… Szankció? Bírság? Semmit sem számít. Beszélhet neki az Atyaúristen, rimánkodhat bárki, hiá­ba. Amint teheti, máris megveszi a sóvárgott pukkancsot, s már rohan, hogy mielőbb meggyújthassa, fellőhesse, a másik orra elé dobhassa. A pszichológus azt mondja, kisebbségi érzésben szenved a páciens. Ha pukkanthat, nagynak érzi magát. Ábrázata ilyenkor kisimul. Megkönnyebbül, mint az árnyékszékre bukkant rászoruló.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Onurisz
2019. január 02. 11:15
Reménytelen a hülyéket kérni bármire. A tiltás egy árnyalattal hasznosabbnak tűnik, de nem a bomlott agyú durrogtatókat kellene tiltani, mert végrehajthatatlan, annyian vannak. Az árusítást talán hatékonyabban lehetne ellenőrizni és bírságolni.
Akitlosz
2019. január 02. 01:29
Az az értelme, hogy a durrogás elűzi a rossz szellemeket. A tűzijáték pedig egyszerűen egy szóval összefoglalva: SZÉP. Örülök, hogy segíthettem, eme rettenetesen bonyolult dolgok megértésében. Az államnak persze szabad augusztus 20-án. Az miért nem zavarja ezt az ipsét?
atila68
2019. január 01. 18:57
Több mint egy órán keresztül folyamatosan ment a tűzijáték (közepes kisfalumban). Nekem az jött le, elnézve a kellékek árait, és ha hihetek az ellenzéki médiának, hogy a közvetlen lakókörnyezetem márciusig fakérgen és csapvizen fog élni, mert minden pénzüket pirotechnikai "partikellékek" vásárlására fordították.
Zsolt75
2019. január 01. 13:51
Nagyapám mondta egyszer, hogy aki élvezi a petárdázást-rakétázást, biztos nem élt még a háború alatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!