Új év, régi módszerek

2019. január 19. 10:48

Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor nem demokratikus megválasztott miniszterelnök.

2019. január 19. 10:48
Ónody-Molnár Dóra
168 Óra

„Demokratikusan megválasztott miniszterelnök vagyok – mondta Orbán Viktor azon a sajtótájékoztatón, amelyen hosszú idő után kegyeskedett személyesen válaszolni a nyilvánosságot képviselő újságíróknak. Talán ez volt az egyetlen kijelentés az egész performance alatt, amit még ő sem bírt ki nevetés nélkül.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem demokratikusan megválasztott miniszterelnök, hiszen az általa felépített rezsim nem biztosított egyenlő feltételeket az indulóknak a választási versenyben. Sportversenyen is lehet doppingszer használatával nyerni, de a győztest senki nem nevezi remek sportembernek és nagyszerű bajnoknak. Sokan sokféleképpen hívják ezt a jelenlegi rezsimet, mondják hibrid rendszernek, maffiaállamnak, választási autokráciának, a lényeg az, hogy nem demokrácia, s ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint maga a szóban forgó esemény különlegessége, hogy a miniszterelnöknek végre kérdéseket tehetnek fel újságírók. Ahol ez napokon át tartó hír, ott nincs demokrácia.

Azóta foglalkoztat az a kérdés, hogy helyes volt-e elmenni egyáltalán erre a sajtótájékoztatóra. Mert a független sajtó, amely az ellenzéki jelzővel ellentétben jobban kifejezi a magát mindenféle hatalomtól távolságot tartó újságírói éthoszt, bírálta az ellenzéki pártokat éppen eleget, hogy miért megy be olyan választás után a parlamentbe, amely nem biztosított tisztességes feltételeket. Továbbá miért ül biodíszletként abban az Országgyűlésben, ahol az ellenzéknek semmilyen jogosítványa nincs a kormányzati akarat korlátozására. Az elmúlt években folyamatosan korholta több publicista is az ellenzéki képviselőket, amiért asszisztálnak ahhoz, hogy Orbán demokráciásdit játszhasson a nagyvilág előtt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. január 21. 14:37
"Ön téved, ismételten. Nem a makulátlanságot várnám el és hiányolnám, hanem a tanulási képességet. Nemhiába írtam korábban, hogy a gyónás és a feloldozás nem menthet fel az újabb elkövetés alól. " NEM ÉN, HANEM ÖN TÉVED(!) ABBAN, AMIKOR AZT HISZI, HOGY AZÉRT AMIT INDOKKÉNT IR, ÉN TÉVEDNÉK--ÉS NEM PEDIG öN! MIÉRTIS? AZÉRT, MERT ÉN SEHOL ÉS SOHA NEM IRTAM AZT, HOGY A GYÓNÁSNAK, ÉS A GYÓNÁSBÉLI FELODOZÁSNAK AKÁRCSAK RÉSZCÉLJA IS LENNE, BÁRMILYEN BŰNBŐL VALÓ "FELMENTÉS",. "ÚJBÓLI ELKÖVETÉSTŐL" VALÓ "FELMENTŐDÉS, VISSZATARTÓ HATÁS ÉS HASONLÓK" ERRŐL ÉS ILYESMIKRŐL A BŰNBÁNAT SZENTSÉGÉBEN SZÓ NINCS ÉS NEM IS LEHET!!!!! A GYÓNÁS ELSŐ ÉS EGYETLEN CÉLJA A MÚLTBÉLI(!) ÉS MÁR EDDIG ELKÖVETTETT BŰNÖK SEMMISSÉ TÉTELE--A LÉLEKBEN, ÉS persze ISTEN ELŐTT. Persze a gyónás záróimájában van olyan "kinyilvánitása a gyónónak", hogy ERŐS FOGADÁS! Ami TARTALMILAG valóban arra utal amit Ön föltételez. De! NEM AZ A LÉNYEG(!) hogy a gyónás valamiféle jogi biztositékot nyújtana arra, hogy azt a bűnt, azokat a bűnöket nem követem el már ezután soha. NEM(!!!) jelent ilyesmit, sőt mi több: senki nem is vár el(!!!) a gyónástól semmi ilyesmit. Egyet viszont JELENT, DE AZT NAGYON. Hogy ott és akkor a bűnbánat szentségében részesült ember TELJESEN ÉS TOTÁLISAN TISZTÁNAK ÉREZHESSE A LELKÉT ISTEN ELŐTT ÚGY, hogy akkor abban a pillanatban amikor kilép a gyóntatószékből akár meg is halhat, MERT BIZTOSAN A MENYORSZÁGBA JUT! De hogy a jövőben mi lesz az életében ténylegesen azokkal a bűnökkel is, azt a fenesetuggya: se a pap, se a hivő, talán még a Jóisten sem. MINDEZEKÉRT ÁLLITOM: "NEM ÉN NEM ÉRTEM ÖNT", DE ÖN NEM ÉRT ENGEM. MERT A GYÓNÁSNAK A BŰNMBÁNAT SZENTSÉGÉNEK TELJESEN MÁS(!) A FUNKCIÓJA, MINT AMIT ÖN VÁRNA ELVÁRNA TŐLE--"AZT" AMIT ÖN GONDOL, VALÓBAN NEM TELJESITI ,DE NEM IS AKARJA TELJESITENI--MÁS A DOLGA. De úgy tűnik Ön ezt a "dolgot" NEM ÉRTI--Ön nem érti ezt a lényegi funkciót--s olyasmit várna el a bűnbánat szentségétől, amit annak nem feladata teljesiteni, ergo: nem is teljesithet! Ez NEM JOGI AKTUS, NEM EMBERI LOGIKÁVAL ÉS KIVÁNALOMSTRUKTÚRŰVAL FÖLÉFOGHATÓ DOLOG EZ, hanem TEOLÓGIAI: azaz ISTENTANI!
syphax
2019. január 21. 08:28
HADHÁZY 1 GECI= H1G H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G! H1G!
hátakkor
2019. január 21. 07:48
Kedves Dóra! A Miniszterelnök személyére a Köztársasági Elnök tesz javaslatot választások után és az országgyűlési képviselők többsége fogadja el. Tehát akár Dóra is lehet ME, ha bírja a képviselők többségének támogatását. Létezik más módszer is. Képviselők megvásárlása és a miniszterelnök megpuccsolása. De akkor is a képviselők többsége fogadja el a puccsistát. Képviselő szinte bármely nagykorú magyar állampolgár lehet, ha listán, vagy egyéniben bejut, vagy nyer. Az országgyűlés jelenleg 200 tagú.
setti54
2019. január 21. 06:45
Nap, mint nap olvashatom különböző elmebeteg hozzászólónak, esetleg magukat újságíróknak nevező embereknek az írását, akiknek közös nevezője, hogy értelmetlen amit összehordanak. Külföldről figyelve a dolgokat csak annyit tudok írni erről a tiltakozó brigádról, hogy Franciaországban már nagyobb részük a dutyiba csücsülne. A francia demokrácia úgy látszik nem olyan elnéző, mint a magyar. Itt, azért mert valaki parlamenti képviselő, csak úgy nem sétálhat be egyik televizióba sem. Azt a fajta kulturálatlan beszédstílust sem fogadnák el, amit Magyarországon hallani. Arról már nem szólva, hogy némelyek Magyarországon sárga mellényben tüntettek! Röhögnöm kell ezeken a hülyéken, mert a sárga mellényesek az ellen a Macron ellen tüntetnek, aki minden szempontból szemben áll az Orbánnal. Sajnos műveletlen, buta, de főleg hazaárulók azok akik meghatározni igyekeznek az ország jövőjét. Remélem a nép nem engedi az ilyen idiótáknak / Széll, Bangoné, Vadai, stb. / az ámokfutását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!