Álfeministák akcióban

„Nem szerettem volna újra az ellenzék által gyáván kihasznált és előretolt lányról, sem a nyomdafestéket nem tűrő szavairól írni, egyvalami azonban mégsem hagyott nyugodni. Igen, ti. Ti anyának és szülőnek csúfolt sípos, fehér sapkás, szelfibotos szörnyek.

Engem édesapám lényegében egyedül nevelt fel. A legnehezebb munkákat is elvállalta a családjáért, a gyerekéért. Mégis, számomra csak az a világ létezett, csak az számított, amikor otthon volt: a saját, közösen kitalált táncunk, a játék, a mesék. Mindenre megtanított, amit tudott, a barkácsolástól a biciklizésig. Aztán miután csak ketten maradtunk, végignéztem, ahogy sepreget, mosogat, főz és varr, ha kell. Közben pedig sosem mulasztott el biztatni, támogatni és átadni mindent: értékrendet, hitet, tapasztalatot. És bár hagyta, hogy lázadjak, sosem mondta volna, hogy nagyszerű ember vagyok, ha nyilvánosan megalázom magam. Hogy nincs azzal baj, ha az önsorsrontás útjára lépek. Elnézve titeket, valamit jól csinált.

Férfiként ugyanis jobb feminista volt, mint bármelyikőtök, és igazság szerint jobb stratéga is. Tudta, hogy egy generáció megváltoztatását a saját gyerekén kell kezdenie. Így, férfiként olyan nőnek nevelt fel, aki bár tudja, hogy mindenhol helyt állhat, de aki az előtte álló példa miatt ettől függetlenül mindig a családját választja majd. Ti ezért, kedves ellenzéki képviselőnők, az én szememben sem feministák, sem szülők, sem pedig hősök nem vagytok.”