Gyermekotthon és drogok – Nem szép új világ

„Azt gondolom, hogy beszélni kell a gyerekekkel, és mindenről. Emiatt viszont nem vagyok túl optimista. A múltkor a lányom osztálytársainak anyukái döbbenten hallgatták, hogy mennyi mindent tudunk a gyerekek kapcsolatrendszereiről az osztályban. Nem értették. »De hát, hogyhogy? Megkérdeztük, és elmondta. Na, nekem sosem mondaná el« – mondták többen. Biztos meg van az oka, de ezt meg mi nem mondtuk.

Sajnos nem vagyok túl vidám amiatt sem, ahogy a tanárok és az iskolavezetés általában mennyire tájékozott a témában. Lehet keresni az okokat, hogy miért, én nem keresem, de van sejtésem. Az mindenesetre a lehető legrosszabb, és minősíthetetlen, kábé a »felköpök, és aláállok« kategória, amikor egy oktatási intézmény azt találja megoldásnak, – ha kiderül, hogy füveztek jó páran, kábé egy egész kézilabda-csapatnyi gyerek, – hogy kirúg mindenkit.

Egy kérdés. Hány tanár tudja ma, hogy a gyerekek mit játszanak a szünetekben a telefonjaikon?

Nagyon kevesen. Pedig mindenki játszik. Hogy akarunk kapcsolatban lenni, ha azt sem tudjuk, mit csinálnak a gyerekek a szünetben, szabadidejükben?

Beszélnünk kell egymással, (tudom-tudom, néha nagyon nehéz).  De ahhoz, hogy tudjunk, akkor erről a témáról is tájékozódni kell, és elfogadni, hogy bármennyire verjük a seggünket a földhöz a tény, tény marad, ma, a fiatal kamaszok több mint fele hamarabb szív füvet, mint hogy lerészegedne.

És az sem segít, hogy Elon Musk, egy sikeres ember… nem: nagyon sikeres. Ez sem jó… talán a legsikeresebb ember a Földön, élő adásban szívott. »Mi folyik itt?« – kérdezhetné a tanácstalan szülő. Semmi. Semmi különös. Beszéljünk egymással. Bízzunk meg egymásban. És persze szülőként én is félek. Nem feltétlenül a marihuánától.”