A német iszlám

„A statisztikák nem hazudnak: az iszlám imaházak szaporodnak, a keresztény templomok bezárnak, s nincs egyetlen iszlamista hittudós sem, aki Luther reformátori munkáját elvégezné. A becslések szerint ma ötvenmillió keresztény él Németországban, s legfeljebb ötmillió a moszlim. Csakhogy hatvan százalékuk török, akiknél a nyelvi integráció ellenére is megmaradt a nemzettudat, s a kemali forradalomnak köszönhetően az európaihoz hasonló nacionalizmus alakította ki világképüket. S a sok homofób drukker és leszbikus vagy éppen krokodilzöld női klán aligha tudja megvédeni az országot, mint egykor Szmirna vidékét a legendás amazonok, akik csak a nemzés kedvéért engedték meg a férfiaknak egy évben egyszer, hogy átlépjék a határokat.

Lányommal – aki a nyári fenékpusztai ásatásokat vezeti –, esti borozgatás közben újra és újra felmerül köztünk Róma fanyar sorsa. 

A párhuzam a ma Európája. A Balaton menti erődvárost a 4. század végén germán burgundiakkal és alföldi roxolán lovasokkal töltötték fel, s hatalmas kerek bástyatornyokkal tagolt falakkal vették körül. 

A kereskedelem és az ipar római pajzsok mögé húzódott, de 433-ra az egész provincia a hódító hunok birtoka lett. A birodalom nem hitt magában. S aztán az itt született Nagy Teodorik, a keleti gótok királya az, aki bevonul Rómába s hároméves ostrom után letaszítja Ravennában trónjáról az utolsó rómait, Odoakert. Ravennában temették Rómát – írta erről egyik legjobb regényét a bankfiókokban körmölő Passuth László. A gót uralkodó kísérlete, hogy népe törzsi kultúráját s a római civilizáció áldásait egyesítse, nem sikerült. Erre még a keszthelyi forró éjszakákon sem volt miért koccintani.”