A Partizán-interjú nyomán újból felütötte a fejét az arra vonatkozó vádaskodás, hogy eladtam magam
Nos, akkor tisztázzuk, hogy mi eladó, és mi nem az.
„Hékás, figyeljetek rám! Én itt szarral kenek!"
„A tegnapi nap folyamán ismeretlenek fekáliával kenték össze a KDNP XII. kerületi irodájának ablakait. A rendőrség nagy erőkkel, ám egyelőre hiába nyomoz. Lössey M. Árpád, blogunk állandó írásszakértője szerint ugyanakkor viszonylag szűkre szabható a lehetséges elkövetők köre. - A lágy, pihekönnyű ívek, a szigorú és takarékos vonalvezetés, valamint a felvitt anyag bősége, mondhatnók: gazdagsága egyértelműen többdiplomás elkövetőre utal - állítja. - Érdemes azt is észrevennünk, hogy az alkotó nem szívesen marad az épp természetesen adódó lehetőségek között: egyes vonásaival már-már az ablakkeretet érinti, s ezzel mintegy túlhatol a felvitt kompozíció formanyelvi-esztétikai lehetőségein - az ontológiai határokat feszegeti. Mintha csak azt kiáltaná: »Hékás, figyeljetek rám! Én itt szarral kenek!« - fogalmaz Lössey. - Az alkotó tehát képzett, majdnem bizonyosan diplomás ember, - ugyanakkor igen nyugtalan alkat is, aki adott esetben radikálisabb eszközöktől sem riad vissza. - Egészen pontosan merre lenne érdemes keresni az elkövetőt? - tesszük fel a kérdést. - Nos, erre most még nagyon korai lenne válaszolni. Talán lovardák környékén dolgozik... könnyen előfordulhat, hogy kedveli a természetet, a paleo-étrendet, szívesen tesz nagy, erdei sétákat... És feltétlenül pártolja a művészetet! Az avantgarde, valamint a dada bátor, kompromisszumoktól ab ovo idegenkedő anyaghasználata, Hermann Nitsch vibráló lelkisége különösen is közel állhat hozzá. És valószínűleg magányos. - Köszönjük az interjút!”