Migráció: Olaszország bekeményít

Újabb drámai eseményeknek lehetünk tanúi, ami az olasz migrációs helyzetet érinti. November 28-án a római parlament alsóháza hatalmas többséggel elfogadta az olasz migrációs biztonsági csomagot, ami komoly szigorításokat vezet be. A Salvini-rendeletként elhíresült törvény 396-99 aránnyal történő megszavazása jól tükrözi a belügyminiszter nyilatkozatát, miszerint „az illegális migráció és a biztonság nem egy olyan kérdés, ami csak a jobboldalnak fontos, az mindenkinek az ügye”.

A migrációt illetően Olaszország alapvetően három hatalmas problémával volt kénytelen szembesülni. Kiderült utólag, hogy a bevándoroltak csupán 7%-a minősül „valódi menekültnek”, azaz ha nem lett volna a korábbi engedékeny politika, akkor többségüket gazdasági bevándorlóként kellett volna kezelni. A korábbi gyakorlat ezzel gyökeresen ellentétes irányú volt, a bevándorlók csaknem 26 százaléka automatikusan azonnali, bármilyen ellenőrzés nélküli humanitárius menedékjogot és ezzel együtt tartózkodási engedélyt kapott – persze ez elvileg ideiglenes volt, de az esetek többségében mégis meghosszabbították azokat.

A migrációnak egyenes következménye lett az erőszakos, több esetben brutális kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmények elszaporodása és a közbiztonság drasztikus megromlása (legutóbb 2018 októberében Rómában feltételezhetőleg nigériai bevándorlók csoportosan megerőszakoltak és megöltek egy 16 éves lányt, ami hatalmas felháborodást váltott ki). A harmadik óriási kihívás a tengeren történő illegális migráció (ami nem utolsó sorban számos emberéletet is követelt) megállítása. A védelmi minisztérium kimutatása szerint 2016-ban 172.708, míg 2017-ben 117.042 migráns érkezett az országba, ugyanakkor a nem hivatalos adatok szerint 2015 óta csaknem 700.000 bevándorló érkezett Olaszországba. A nagy számokra tekintettel, valamint a biztonsági és anyagi tényezők miatt egyelőre

A mostani biztonsági csomag elfogadása igaz nem nyújt minden problémára átfogó megoldást, azonban egy jelentős lépést tesz annak irányába, hogy az ország a káosz állapotából végre elinduljon a rend felé.

A biztonsági csomag alapján Olaszország továbbra is nemzetközi menedékjogban részesíti a háború vagy más üldözés elől menekülőket, akiknek a kérelmét viszont fokozottabban fogják kivizsgálni (a pontosabb azonosítás érdekében 90 nap helyett 180 napig tartóztatják fel a regisztrációs központokban a bevándorlókat). A táborokat, amelyeket eddig szabadon elhagyhattak napközben a bevándorlók, most lezárják. A rendelet pontosan körülírja, hogy mely esetekben kérhet valaki menedékjogot humanitárius okokból (eddig ez is hiányzott). Szintén nagy horderejű változtatás, hogy ezentúl a menedékjogot kérőknek az illegális bevándorlók központjaiban kell megvárniuk kérelmük elbírálását.

Nem sokkal a Salvini által „forradalminak” nevezett parlamenti szavazást követően az olasz belügyminiszter azt is bejelentette, hogy az olasz kormány nem fogja aláírni az ENSZ globális migrációs paktumot Marrakesben. A hír bombaként robbant, ugyanis korábban úgy tűnt, hogy a kormánynak ezen a téren más az álláspontja. Giuseppe Conte miniszterelnök aztán igyekezett árnyalni az ügyet, mondván, az ENSZ globális migrációs csomagja teljes mértékben megegyezik a kormányzat stratégiájával, de „mivel az egy politikai nyilatkozat, érdemes azt a parlamentben mindenkivel megtárgyalni”. Persze a baloldali ellenzéki szocialisták, a PD (Partito Democratico) képviselői rögtön árulással vádolták meg a kormányzatot.

Vajon Salvini akciójával egyszerre két legyet üt egy csapásra? Nyilvánvaló, hogy a lépése mögött taktikai megfontolások húzódnak meg. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ugyanis a Brexit uniós csúcs alatt még egyértelműen kiállt az ENSZ migrációs paktuma mellett. Ennek hátterében az az ok húzódik meg, hogy Olaszországban rengeteg az illegális bevándorló, így

ezért is támogatják többek között a migránsok kötelező európai szétosztását. Olasz szempontból ez valahol érhető is.

Ugyanakkor az ENSZ-csomag mégis megosztja az olasz politikai feleket, ugyanis az nemcsak a közös megoldásokról, hanem másról is szól. Az ideológiai vita kereszttüzében ugyanis az húzódik meg, hogy miképpen tekintünk a migrációra. Nagyon leegyszerűsítve: azt szükséges és valahol jó, vagy szükségtelen és alapvetően inkább rossz dolognak tarjuk. Elsőre úgy tűnik, hogy Salvini a migrációs-biztonsági törvény elfogadásával mozgásterét bővítve kísérletet tesz ennek a kérdésnek, és megosztó ügynek a felszínre hozására és megvitatására.

Látva pedig azt a tendenciát, hogy egyre több ország mondja ki nyíltan, hogy nem írja alá és nem vesz részt az egyezményben, a korábban vallott stratégia meggyengült a kormányzaton belül. Mivel nem akarnak ebből kormányzati feszültséget generálni, ügyesen kihátrálnak belőle, és rábízzák a parlamentre, hogy az döntse el a kérdést. Politikailag zseniális húzás. Egyrészt a demokratikus vitát és ezáltal a legitimációt erősíti, másrészt várhatóan a parlament el fog időzni a kérdés megvitatásán, ami valószínűleg bele fog nyúlni az európai uniós választási kampányba. Az olasz kormány, de legfőképp Salvini így akár jól is kijöhetnek a dologból, hiszen nem kell olyan engedményeket tenniük, ami a későbbi pozíciójukat lerontaná. Egyúttal senkinek sem kell arcvesztést szenvednie.

Ami még szembeötlő az olasz eseményeket illetően, hogy a Vatikánból nem hallani kritikus hangokat. Ami nem meglepő, semmiképpen sem kívánnak az olasz állam belügyeibe beleszólni, sőt az egyházfő többször is megerősítette, hogy tiszteletben tartják és elismerik az államok nemzeti és társadalmi érdekeit.

Hiába akarják sokszor Ferenc pápa szavait önkényesen értelmezni,

az egyházfő útmutatása leginkább erre irányul. Nyilván mindennek van társadalmi vetülete is, de az állam és egyház szétválasztása alapérték a nyugati civilizációban. Ha nagyobb kontextusba helyezzük a kérdést, a történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ahol az állam nem tudja az alapvető biztonságot, és a rendet szavatolni, ott a szolidaritás és annak mértéke is csorbulni fog társadalmi szinten.

A jelenlegi történésekből így az olvasható ki, hogy az olasz állam igyekszik az új szabályozással a „valós” menekültek humanitárius segítségnyújtása, valamint a biztonság és rend közti kényes egyensúly megteremtésére, ami bárhonnan is nézzük, fontos és támogatandó hozzáállást mutat.

A szerző dr. Hutás Péter Ákos politikai tanácsadó, kormányalkalmazott