Minden szubkultúrának megvan a saját hiedelemrendszere

„Kinek és kikről szól és a folkkocsmák társadalmát bemutató film?

Nem feltétlenül a táncházas közegnek készítettük, így aki olyan szakmai kérdésekre keresné a választ benne, hogy melyik táncmotívum helyes a györgyfalvi legényesben, az talán csalódni fog. A célunk inkább az volt, hogy megmutassuk egy olyan élő arcát ennek a mozgalomnak, ahol a fiatalok elmondhatják, mit gondolnak erről a kultúráról, a világról és a népi kultúra szerepéről az életükben. Szerintem ez a dokumentumfilm egy izgalmas lenyomata lett ennek a generációnak. A kívülállók fejében még mindig az a gondolat él, hogy egy népi rendezvényre viseletbe kell öltözni, vagy minimum tudni kell táncolni, énekelni. Ha már néhány fejben eloszlatjuk ezt a kételyt, és ráébresztjük őket, hogy folkkocsmába járók ugyanazt csinálják, mint ő péntek-szombat este, csak más formanyelven, más zenére, akkor már úgy érzem, elértük a célunkat. (...)

Te magad hogy veszel részt ebben a közösségben?

Mindig érdekeltek a szubkultúrák, ezért minden olyanba szeretek belecsöppenni, ami a mainstreamtől eltér. Minden szubkultúrának megvan a saját hiedelemrendszere, és hajlamos a világot a saját szemüvegén keresztül nézni. Ettől olyan izgalmasak. Például tagja vagyok egy Fiat Barchetta klubnak a Facebookon, ahol az aktív tagok ezzel az autóval kelnek és fekszenek. Számukra az egész világ a Barchetta körül forog, és akinek mondjuk Mazda 5-e van, az valójában egy eltévelyedett ember, aki még nem érezte meg a valódi érzést, amit csak a Fiat tud adni. Valami ilyesmi a táncházmozgalom is, mint ahogy minden szubkultúra: »Oké, elismerjük, hogy te rockzenét vagy elektrót hallgatsz, én is néha meghallgatom, de azért azt nem lehet összehasonlítani azzal, amit egy palatkai szökős adni tud.« És persze ebben az a jó, hogy mindenkinek igaza van, csak a saját módján. Bár az utóbbi két évben szinte heti szinten jártam folkkocsmákba, valószínűleg megmaradtam „érdekes” kívülállónak, aki mindig ott áll a pultnál, élvezi a zenét, néha beszáll egy-egy nótába, de vajon mit keres itt?

 Merre tart és milyen célokat állít maga elé ez a kör, akár tudattalanul, akár tudatosan?

Szerintem az, hogy ilyen aktív folkkocsmás élet van jelenleg Budapesten, egy óriási lépés. 15 éve, mikor még táncházakat tartottunk a zenekarommal, szerettem volna valami hasonlót csinálni, de az összes klubos kiröhögött, hogy a »néptánc délelőtti program gyerekeknek«. Most azt láthatjuk, hogy van egy aktív, jól megszólítható réteg, aki klubról klubra jár a hét több napján, miközben magyar népzenére táncol, énekel, szórakozik. Valami ilyesmi lehetett Sebőék célja a 70-es években. Elérték. Ezek az táncosok, zenészek nincsenek rivaldafényben, nem ír róluk az Index, de éltetik és megélik a magyar népi kultúrát, jól érzik benne magukat. Szerintem ez a legfontosabb, és ennél több nem is nagyon kell.