„Az elmúlt évek minden dühe”

2018. december 27. 11:58

Egy lángoló szánkó a legkevesebb azután, amit az elmúlt nyolc évben kaptunk.

2018. december 27. 11:58
Donáth Anna - Tordai Bence
Magyar Narancs

MN: Mennyire tudják kontrollálni a pártok az eseményeket?

Donáth Anna: Előzetes kommunikációval, a célok világos meghatározásával keretet lehet szabni a tüntetéseknek, de a helyszínen a tömeg magát hergeli és magát is tudja kontrollálni. Voltak dobálások, de többségében tojást, vécépapír-gurigát dobtak a rendőrök felé. Ezért én senkit nem tudok hibáztatni, miután a Lendvay utcában bokán rúgott egy rendőr, és két másiknak kellett leállítania. Emberi reakció, hogy az egyén és a közösség megvédi magát. Egy gumibottal, könnygázzal felszerelt rendőrnek okosabbnak kellene lennie akkor is, ha provokálják.

Tordai Bence: Ha öt politikailag tudatosabb ember elkezd kiabálni, hogy ne dobáld a rendőrt, akkor valószínűleg le is állnak. Ilyen eszközeink vannak. Én is értem a dühöt és a frusztrációt, el is mondtam a beszédemben, hogy a közösséget a gumibotok fogják összekovácsolni. Amíg komoly és tudatos atrocitás nem történik, nem fogok elhatárolódni a tömegnek attól a részétől sem, amelyik felgyújt egy szánkót. Egy lángoló szánkó a legkevesebb azután, amit az elmúlt nyolc évben kaptunk.

MN: A közösség mellett az ellenzéki pártokat is összekovácsolják a gumibotok?

Donáth Anna: A Momentum közösségét biztosan felrázza minden ilyen esemény. A pártok közötti kommunikáció is megélénkült, mi rögtön megkerestünk mindenkit, hogy mozgósítsanak. Szép sorban kezd beleállni az összes ellenzéki párt. A szolidaritást a tüntetéseken is érezni, mikor engem bevittek, Szél Bernadett és Kunhalmi Ágnes minden követ megmozgatva próbálta megakadályozni a rendőri jogsértést.

Tordai Bence: Újszerű élményeim vannak, jobbikos és szocialista arcokat mutattam be egymásnak, olyan újságíró kért tőlem interjút, aki korábban az engem is listázó Kuruc.infónál dolgozott. Azt hiszem túl kell lépnünk ezeken a régi sérelmeken, és legalább időlegesen, egy ügy köré szerveződve kezet kell nyújtanunk egymásnak. Bajtársak vagyunk, ha tetszik, ha nem.”

(A Donáth Annával és Tordai Bencével készült páros interjú a Magyar Narancs 2018. december 19-i lapszámában jelent meg.)

 

 

Összesen 177 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2018. december 29. 22:43
"Egy gumibottal, könnygázzal felszerelt rendőrnek okosabbnak kellene lennie akkor is, ha provokálják." Tessék?! Egyáltalán, minek provokálod a rendőrt? Tehet ő valamiről? Vagy a szánkó? Ez ilyen óvódás szint, lerajzollak és összetéplek. Ha a rendőrt basztatod, ne csodálkozz, ha pórul jársz. Nem a haverod, hanem hivatalos személy. Ne legyél már ennyire barom. Hacsak nem az a cél, hogy jól pofán baszasd magad, hogy teli tudd haknizni a sajtót az Orbáni rendőrállamról. Az is egy cél, csak akkor hagyjuk a dagadt ruhát másra.
makapaka2
2018. december 29. 16:46
Ócska, hataloméhes söpredék.
kitiltott
2018. december 28. 14:43
Ezek a libsi majmok tényleg polgárháborút akarnak.. Kell az a békemenet.. 500.000 normális család és hazaszerető ember vs 15.000 szánkó gyujtogató.. Csak hogy ne érezzél magukat olyan érősnek a balfaszok..
nyugalom
2018. december 28. 13:54
Tulajdonképpen kik ezek az alakok és kinek,kiknek a nevében cirkuszolnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!