Legalább fájjon nekik

„De meg kell mutatni, hogy vannak a csatlakozásnak különféle lehetőségei. Hogy ne felejtsük el már a harmadik napra, hogy a szakszervezetek általános sztrájkot kezdtek szervezni. Hogy ne csak azt nézzük, hogy az ellenzék tiltakozása ellenére is elfogadták a törvényt, hanem lássuk meg a lehetőséget abban, hogy van még értelme a politizálásnak, ha a közügyek képviseletéről van szó. Hogy ne fanyalogjunk, amikor egy tüntetés véget ér, hanem kezdjünk el hinni abban, amit el akarunk érni.

Hogy megtanuljuk azt is, hogy minden ilyen fellépés egy lépés egy elérendő cél felé. Ezeket a dolgokat meg kell tanulnunk.

Meg kell tanulni egymás mellett párhuzamosan figyelni ügyekre, együttműködni, és tovább látni a holnapnál. Mindhárom pontban léptünk előre az elmúlt héten.

És lépünk tovább is: vasárnap már nem csak a rabszolgatörvény, hanem a közigazgatási különbíróságok ellen is tüntetnek majd – a demonstrációhoz pedig a Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozott. Mondhatni: alakul ez.

Szóval fogadjuk meg Kövér László útmutatását: legalább fájjon nekik. Megszavazták a rabszolgatörvényt, kivéreztették a független igazságszolgáltatást, arcon köpték újfent a demokráciát.

Legalább fájjon nekik.

És fájhat is: ahogy Orbán Viktor renoméjának (és valószínűleg a dobhártyájának) sem tesz jót, hogy Szabó Tímea arcon fütyüli egy síppal, úgy a tartós és összehangolt, több szálon futó tiltakozás is fájhat nekik. Fájhat, hiszen a kormány erőssége mindeddig pont abban rejlett, hogy a különböző kiszolgáltatott csoportokat, érdekvédőket, ellenzéki megmozdulásokat és pártokat játszotta ki egymás ellen. A megosztottság ugyanis feszültséget eredményez, amiből gyengeség fakad.”