Így verték szét a Honvédséget Gyurcsányék

A Honvédelmi Minisztérium volt védelempolitikai főosztályvezetőjének, a Máglyatűz c. geopolitikai thriller szerzőjének írása

Tudatosan nem foglalkozom már jó ideje belpolitikával sem a közéletben, sem a magánéletben. Kivéve, ha a határon túlra nagyhatalmi döntések által került magyarok helyzetét, vagy a Magyar Honvédség (MH) ügyét nagyon negatívan érinti valami.

Érdekes módon mindig egy személy lépi át ezt a küszöböt: Gyurcsány Ferenc. A Zrínyi 2026-al foglalkozó előző cikkem Gyurcsány-kormányt érő kritikáit néhány kommentelő nehezményezte, mondván, minek kell már gyurcsányozni, stb.

Pedig rendkívül finom és visszafogott voltam. Első cikkemben csak utaltam arra, miért is lett a térség egyik leggyengébb hadserege a magyar a gyurcsányi időszak végére.

Most viszont bővebben és kevésbé finoman fogok írni

*

Ez a leépítés Gyurcsány Ferenc nevéhez fűződik, ami nem kis dolog, mert 1990 után volt jó pár másik az MH-t érintő rendkívül káros intézkedés. A haderő az elmúlt néhány évben elindult fejlődése kapcsán is érdemes emlékezni arra, hogy mi történt, nehogy még egyszer előforduljon hasonló fejlemény.

Ez természetesen egy olyan ember véleménye, aki akkoriban referensként nem volt döntések közelében, de tiszt kollégáimtól hallottam eleget. Persze aki nyíltan felemelte a szavát, annak eltörték a karrierjét. Például Vadai Ágnest rettegték akkoriban. Én nyilvánosan nem tettem, de jelentéktelen pozícióban lévő civil alkalmazottként nem is lett volna hatása.

Az elméleti alap az volt, hogy a NATO- és EU-csatlakozás, a szomszédaink nagy részével közös szövetségi rendszerbe való tartozás minden történelmi/biztonsági problémát megold. Abban számos beszélgetés alapján biztos vagyok, hogy az akkori tanácsadók közül ezt a legtöbben tényleg komolyan gondolták. Lehet, hogy még a kérdésben kulcsfontosságú politikusok is, elsősorban Gyurcsány és Vadai is. A velük permanens konfliktusban lévő Szekeres Imre keveset számított, aligha ő hozta a nagyobb döntéseket. 

Nem gondolom tehát, hogy a nemzet tudatos, összeesküvés-szerű lefegyverzése történt. Egész egyszerűen ezek az emberek ennyire alkalmatlanok a világ megértésére, ennyire doktrinerek és elfogultak a saját hazájukkal szemben.

Befelé korlátlan önkritika, kifelé korlátlan bizalom. Persze lehet, hogy segített a döntésben az is, hogy hatalmas értéket adtak el, szerény áron.

A filozófiát érintően félreértés ne essék: az egy nem rossz dolog, ha magunkba nézünk és látjuk saját történelmi hibáinkat. Az a rossz dolog, ha elhisszük, hogy minden szomszédunk ugyanígy gondolkodik, és nem lát bennünk és az egy évszázada meghódított magyar közösségekben ellenséget.

Az pedig a történelmi ismeretek és a fantázia teljes hiányát bizonyítja, ha valaki a jelen békés állapot a világtörténelem végéig való fennmaradását vizionálja. A Gyurcsány-kormányzat alatt ez történt, és

*

A Magyar Honvédség kiindulópontja a rendszerváltás után sokkal jobb volt, mint gondoljuk. Csehszlovákia és Jugoszlávia szétesése után a Honvédség a térség egyik legkisebb haderejéből a harmadik legerősebb lett. 2004-ig eszközei harcértékében gyakorlatilag paritásban volt a második helyen lévő románnal, csak létszámában volt kisebb.

Természetesen minden adatsor fenntartással kezelendő, mert az, hogy papíron mennyi eszköz van, nem jelenti azt is, hogy mind használható. Nem mutatja a tisztikar, a katonák képzettségét, morálját, a társadalom áldozatvállalási készségét, a logisztikai képességet, a földrajzi előnyöket (Magyarország esetében Trianon óta inkább hátrányokat) és még sok minden mást sem, amiből összeáll egy ország valós katonai ereje.

De mindezeket egybevéve, a Magyar Honvédség régiósan nem volt gyenge a 2000-es évek kezdetén, ha a más kategóriában lévő Ukrajnát nem számítjuk, minden képességben első vagy második helyen állt.

mind morálisan, mind a társadalmi háttér szempontjából, de leginkább haditechnikai szempontból. Mert a legsúlyosabb kérdés mindig a fegyver, azt drága és hosszú idő beszerezni, kiképezni rá az állományt. Ha pedig már háborús helyzet van, maga a beszerzés is reménytelen.

*

A nehéztechnika, amit a Gyurcsány kormány felszámolt, a T-72, a BMP-1, és a Gvozdika hármasán alapult. A harckocsi, a gyalogsági harcjármű és az önjáró tarack egy egységet alkot: ha bármelyik kiesik, a képesség aránytalanul sokat sérül. Ezeket a lánctalpas technikákat a szovjetek úgy tervezték meg, hogy együttműködjenek, együtt tudjanak terepen előrehaladni.

A T-72-vel együtt halad a BMP. A BMP-kben van a gyalogság, amely olyan feladatokat old meg, amit a harckocsi nem tud. De maga a BMP is képes ellenséges gyalogság vagy páncéltörő rakétájával akár harckocsik leküzdésére is. A Gvozdika pedig tüzérségi támogatást ad, és bár jó esetben nem kerül közvetlen harcérintkezésbe, képes, persze korlátozottan, akár harckocsik leküzdésére is. A harckocsit ebből a hármasból semmivel sem lehet helyettesíteni. A BMP-t ugyan helyettesítheti a BTR-80/A, a Gvozdikát pedig a vontatott tüzérség, de jóval kisebb lesz az ütőképesség. Egy BTR-80 esélye például egy harckocsi ellen zéró.

Ezt a szerencsétlen hibridet hozták létre 2004-2009 között, mert úgymond „már csak távoli régiókban kell majd szövetségeseink oldalán helyt állnunk” – segédcsapatként.

A legnagyobb kárt az összes, 144 darab Gvozdika kivonásával majd eladásával okozták.

Azt mondták, hogy nem NATO-kompatibilisek, ami igaz. De Romániát, Bulgáriát, Horvátországot, Szlovákiát és Lengyelországot ez nem zavarta, meg is tartották őket. Lengyelország vagy 300 darabot modernizált is. Szerbia ma is rendszerben tart 72 darabot. Csak mi gondoltuk úgy, hogy valami misszióba könnyebben telepíthető eszköz jobb lesz, de végül a Gyurcsány kormány nem vett semmit az eladott Gvozdikák helyett.

Az Iraknak ajándékozott, felújított T-72-k

Ezzel gyakorlatilag megszűnt a magyar tüzérség, maradt néhány kétes harcértékű D-20-as mutatóba. A több mint 500 eladott BMP-1-es talán kisebb veszteség, de a legtöbb katona hasonlóan fájdalmasan élte meg elvesztésüket, mint az önjáró tüzérségét.

A pusztítás valamit csak az egykor 238 darabos T-72-es állományból hagyott meg. Ezt egyébként épp az előző szocialista kormányzat növelte ekkorára egy száz darabos beszerzéssel Fehéroroszországból http://www.eszmelet.hu/csapody_tamas-jogszabalysarto-harckocsibeszerzes/. Amit pár évvel korábban, 1996-ban Horn Gyula alatt megvettek, 2004 végén elajándékozták, Gyurcsány Ferenc maga jelentette be 77 T-72-es Iraknak adományozását. http://www.origo.hu/nagyvilag/20041211magyarorszag.html

Amikor 2010-ben már védelmi tervezési főosztályvezetőként Kalocsán jártam megnézni, milyen eszközök maradtak meg a raktárakban és milyen állapotban vannak, a helyi parancsnok azt mondta, hogy a Gvozdikák és BMP-1-esek

És azt is, hogy gyászos hangulatban pakolták fel őket a vonatokra, a legtöbb eszköz kifejezetten jó állapotban volt. Ami maradt, az szintén jobb állapotban volt a vártnál. Máig emlékszem, ahogy egy harckocsizó őrnagy megvizsgált pár eszközt, és meglepve mondta, hogy gyakorlatilag vadonatújak. Nem igaz, hogy egy rozsdatemetőt adtak el, bár persze volt Kalocsán az is.

A harckocsik és a tüzérség teljes kiirtása végül tehát teljesen nem sikerült, a fegyvernemi alapok megmaradtak, de ez már inkább a tisztikar ellenállásán múlt, nem Vadai Ágnesen vagy Gyurcsány Ferencen.

Szekeres Imre a honvédelmi miniszteri fénykorában

*

2010-ben a kormánnyal együtt ment ez az egyszerre arrogáns, ostoba és naiv filozófia, és elindult a további romlás megállítása majd az építkezés. Ez utóbbi talán kezdődhetett volna előbb, a végeredmény viszont, ha minden megvalósul, kiváló lesz. A haditechnikai oldala is, és az ellentételezés is, mert gyárak épülnek Magyarországon. Nem csak fegyvergyárak, a BMW-beruházás aligha független attól, hogy annyi fegyvert szerzünk be Németországból/Bajorországból.

De a társadalomban még kell a gondolkodáson változtatni. Tetszik vagy nem,

A románok, szerbek, horvátok és szlovákok tudják, hogy az erő számít. Az ukránok, akik ha nem is magyar mértékben, de leépítették és elhanyagolták hadseregüket, véres számlát fizetnek most rossz döntéseikért. A történelem nem ért véget és fehér zászlóval várni a végzetet mindig rossz politika.