Ne keverjük össze az értelmiségi dalárdát a politikával!

„Nem fogom itt megfejteni, hogy alakulhatott-e másként például a CEU-s ellenállás. Miután az okok sem annyira tiszták, így a lehetséges(nek vélt) stratégiák sem egyértelműek. Tény, hogy a CEU vezetése nem várhatott tovább, a képzések biztonsága elsődleges. Menniük kellett.

Sokak több mint egy évvel ezelőtti várakozásával szemben a 2017. áprilisi tüntetések nem bizonyultak rezsimdöntést katalizálónak. Ennek számos oka van, amelyekről többet tudhatnánk, ha hagynánk, hogy a nyilvánosságban kevésbé ismert (balos) politológusok, szociológusok vagy mozgalomkutatók is beszéljenek azokról.

Például a nyugat- és kelet-európai tiltakozások hasonlóságáról és különbségéről (azaz hogy miért nem feltétlenül járható út a nyugati tüntetési kultúra), a »hogyan futtatunk fel egy mozgalmat« kérdéséről vagy éppen a tiltakozási potenciálok kimerülésének okairól. De általában, amikor értelmezik a kudarcot, a vereséget és a veszteségeket, akkor ugyanazok ugyanazokat a köröket futják az ellenzéki oldalon. (Figyelemreméltó és újszerű példa a balos értelmezésre a »középosztályi tiltakozások impotenciájáról« Éber Márk Áron írása).

Értem, ha ilyen, politikai értelemben vett bezárás után az érzelmi felfokozottság nem teszi lehetővé, hogy ne a »mert hagytuk« logikával érveljünk. Értem, de nem kell elfogadnom.