Két hónap múlva tudok menni – mondja a bádogos. Hat hét múlva tudok benézni önökhöz – mondja a villanyszerelő. És még sorolhatnám. Rengeteg régi mesterség, illetve prosperáló kétkezi szakma művelője panaszkodik arra, hogy gyermekei nem akarják folytatni a szakmát, inkább elmennek marketingmenedzsernek, hr-esnek, pr-osnak.
Erre jön a Társadalmi riport 2018-as kötete és annak ismertetése a 444-en, és megint kizárólag a felsőoktatásban látja a kitörés lehetőségét mindenki számára, a felsőoktatáson kívül nem lehet kreatívnak, innovatívnak és kíváncsinak lenni, megírva, hogy rosszak a kitörési lehetőségek.
Az egyik szerző szerint például: „Azt sugallják, hogy mi szükség van itt ókori történelemmel vagy egyéb humán tudományokkal foglalkozó emberekre, neveljünk inkább minél több szakmunkást, mert azokat majd könnyen fölszívja a munkaerőpiac! Az alapvető probléma ezzel a politikával, hogy a munkaerőpiac napi igényeinek veti alá az oktatási rendszert. (…) Az nagyon súlyos dolog, ha az embereket lebeszélni próbálod arról, hogy rugalmasak, innovatívak, kíváncsiak legyenek, és megpróbálod visszavinni őket valami tizenkilencedik századi világba, azzal, hogy azt mondod, hogy az asztalos az legyen asztalos, és kész.”
Szerintem a mesteremberek munkája éppen hogy igenis kreatív.
Naponta kell egyedi igényekre megoldást találniuk, összehangolni számos szempontot, a megrendelő minden fájdalmát figyelembe venni, és mint bárki másnak, haladni a szakma fejlődésével, változásával. És a mesteremberek általában nem csak szűk szakmájukhoz értenek, simán lehetnek később generálkivitelezéseket vállaló vállalkozók vagy hasonlók. Nem igaz, hogy tudásuk nem konvertálható. Azt nem tudom, annak a tudása mennyire konvertálható, aki egész életében Adyt kutatja.
Nos, tényleg aggasztó, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a felsőoktatásba, de még egyetemi szinten sem bölcsészekből, hanem matekosokból és fizikusokból van hiány. Bölcsész vagyok, nekem nem kell magyarázni a bölcsészet szépségeit, és a munkanélküli bölcsészek legendáját is szoktam ekézni. A bölcsészek közt ugyan magas az aránya a pályaelhagyóknak, de a tudásuk jól konvertálható, viszont sokuk lesz pr-os, hr-es, titkár, hivatalnok, sajtós… Már bocsánat, de az asztalosság is van annyira érdekes, mint ezek a melók. Ha egy bölcsész az egyetemen marad, doktorizik, egyetemi tanársegéd, majd idővel professzor lesz, akkor a fizetése nevetségesen alacsonyan marad pár évtizedig. Az asztalosé eközben már az elején az egekben van.