„A szocialisták hallani sem akarnak internetes szavazásról. Ijesztő nekik, hogy esetleg nem ötezer nyugdíjas párttag, hanem ötvenezer budapesti nyilvánít véleményt. Az is zavarhatja őket, hogy míg Habony Árpád könnyedén elküld titokban hét-nyolcszáz fideszes aktivistát, hogy ellenem szavazzanak, egy sok tízezres előregisztrációval járó netes szavazást azonban csak úgy tud befolyásolni, ha nyilvánosan mozgósít.
Kétségtelen, hogy akár offline, akár online szavazást befolyásolni tud a Fidesz – ez esetben el kell állni tőle. Csakhogy míg a virtuális térben ez rájuk ég, addig a fizikai térben röhögve befuttatják a jelöltjüket. Karácsony Gergővel kevés kérdésben értek egyet – internetdemokrácia kapcsán azonban nincs köztünk vita. Én előregisztrációt javaslok, és csak akkor veszek részt, ha a budapestieket ez tényleg érdekli – ez azt jelenti, hogy legalább ötvenezren regisztrálnak az előválasztásra. Javaslom továbbá, hogy a kerületek ellenzéki polgármesterjelöltjeit is így válasszuk ki – ha már előválasztunk.