A baloldal árulása és a faji hódító háború

„Az utóbbi öt évtized folyamán a nyugati balliberális közvélemény(de)formáló értelmiség világnézetében a korábban egyeduralkodónak számító ortodox marxizmus egyre inkább teret vesztett a reformista (frankfurti iskolás) kulturmarxizmussal szemben. Ennek nyomán a messianisztikus, világmegváltó felforgatás politikai-ideológiai frontvonalában a kapitalizmusellenességet fokozatosan felváltotta az antirasszizmus, a nyílt osztályharcot pedig az egyre kevésbé leplezett faji háború, miközben a baloldal kollektív kultuszfigurájának piedesztálján a bennszülött fehér munkások belső proletariátusát detronizálta a színes bőrű bevándorlók külső proletariátusa.Ez utóbbi fejlemény elkerülhetetlenül következett abból, hogy mára a »faji kérdés« a rasszizmus − pontosabban a fehérek rasszizmusa − elleni harc formájában a közbeszéd szinte egyeduralkodó témájává vált majdnem mindenhol Nyugaton. Márpedig a szociológiai felmérések szerint éppen a baloldal korábbi bálványai, a fehér munkások vallanak leginkább rasszista nézeteket, ők számítanak a harmadik világbeli bevándorlás legelszántabb ellenfeleinek, ők tolerálják legkevésbé a lecserélésükre irányuló politikai-gazdasági machinációkat, és ők biztosítják a szélsőjobboldali és nacionalista pártok legstabilabb szavazóbázisát, ahogyan Trumpot is a »vörös nyakú« (redneck) gúnynévvel illetett, munkás­osztálybeli »dühös fehér férfiak« (angry white men) protest szavazata juttatta a Fehér Házba.”