Demeter-gender

„A gender szakosság lényege – legalábbis így, kívülről nézve –, hogy az ezt a tudományt tanulók és tanáraik minden erejükkel azon dolgoznak, hogy szétrombolják a társadalom hagyományos kereteit és szerepeit. Egy gendertanulmányokat folytató illetőt nagyjából úgy lehet elképzelni, mint egy olyan embert, aki maga sem tudja, hogy fiú-e vagy lány. Vagy egyik se, vagy egyszerre mindkettő. Nagy titkokat rejt még az emberi hülyeség jövője. Maradjunk még azonban a magyar parlament egyik friss eseményénél. Demeter Márta, aki szemmel láthatóan nő, óriási botrányt okozott azzal, hogy hivatali titkokat fecsegett ki. Ráadásul a saját, homályos politikai vágyainak beteljesítése érdekében ezeket meghamisította, azaz hazudott. A délceg hölgyet a Fidesz feljelentette, ám – és ide kellenének a gendertudósok – Demeter Márta egyre erőszakosabban és hangosabban ragaszkodik ahhoz, hogy ő semmiféle szabályt nem szegett meg, és különben is a kormánypártok az ő, nemzetbiztonsági veszélyeket hordozó tetténél sokkal nagyobb disznóságokat követtek el. Évezredes önvédelmi formula ez: akinek ég a háza, az kiabál a leghangosabban, és valójában abban látja kínos helyzetéből a menekülési ösvényt, ha mindent felgyújt maga körül. Demeter papagájkodása, az, hogy kamerák és mikrofonok előtt próbálja a közvéleménnyel elhitetni az ártatlanságát, nagyjából olyan, mint eszmetársai korrupciózása. A magyar ellenzék leggyakrabban használt szava a lopás. Hogy a hatalomban lévők lopnak. Érdekes módon egyetlen konkrét ügyben nem bizonyosodott be ez a vád. Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy akiket lopással vádolnak, azok nem lopnak. Kórházakat építenek, iskolákat, múzeumokat, gyerekek százezreit etetik, nyaraltatják és látják el tankönyvvel, az egészséges fejlődésükhöz szükséges sportlétesítményeket húznak fel. És mindezt az az ellenzék minősíti lopásnak, amelyik máig nem tudott elszámolni a budapesti 4-es metró valóságosan eltüntetett százmilliárdjaival. Már megint az kiabál, akinek a háza ég.

A nők társadalmi neme sokszor igen furcsán mutatkozik meg a politikában. Férfiasodnak. Tüzes szónoklatokat intéznek csekély számú hallgatóságukhoz a migránsok és a hajléktalanok emberi jogainak védelmében, brüsszeli eszmetársaikkal összefogva ahol lehet, gyalázzák hazájukat. Igazán izgalmas feladat lenne genderileg kikutatni, hogy a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést megszavazó honfitársaink valójában melyik társadalmi nemhez tartoznak. A genderléthez valójában semmi szükség nincs megalapozott tudásra, szorgalomra és kitartó munkára. A cicafiú Vona Gábor éppen olyan vidáman ellubickol ebben a langyosban, mint a tanári diplomáját csak nagy erőfeszítések árán megszerezni tudó Kunhalmi Ágnes. Egyikük sem megy a szomszédba tanácsot kérni, amikor a magyar népet ki akarják oktatni arról, hogy mi a jó neki, és mi nem. Osztják az észt faarccal, a szó szoros értelmében nemtelenül, akárcsak a fecsegő titokszivárogtató, Demeter Márta. Amúgy meg, ha ennyire nem fontos a mai világban, hogy valaki fiú vagy lány, miért ragaszkodik az LMP ahhoz, hogy az egyik társelnöke férfi, a másik meg nő legyen? Ez jócskán ellentmond mindenféle gendergondolatnak. Az őket tanulmányozók legnagyobb sajnálatára.”