„Nem tehetek róla, de nekem ez jutott eszembe, mikor megtudtam, hogy november 13-án ünnepli a harmincadik születésnapját az SZDSZ. Igaz úgy, hogy nem élte meg ezt a kort, hiszen ’88-ban alakult és 2014-ben halálozott el a Ráday utcában. Élt 26 évet.
Halálának közvetlen oka egy sokatmondóan Retkesnek nevezett ember volt, aki egy különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett tagrevízió segítségével végzett vele. A revízió ugyanis azt az eredményt hozta, hogy gyakorlatilag nincsenek tagok. Mikor ezt a beteg megtudta, belehalt az ijedtségbe. Attila, a Retkes pedig leoltotta villanyt és távozott. Ez volt a vég. Kegyes szívére jellemzően még halálában is ránk, hálátlanokra hagyott néhány milliárd forintnyi tartozást. Mert ilyen volt ő. Pedig micsoda csapat volt, Istenem, micsoda csapat!