Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Az egykori pártvezér, jelenlegi influencer, és az Írhatnám polgár beszélgetnek arról, amikor még úgy nem volt sajtószabadság, hogy volt.
„Ülnek ketten, egymással szemben. Az egykori pártvezér, jelenlegi influencer, és az Írhatnám polgár. Egymás egóját fényesítik az opportunizmus tükörsima polírpapírjával. Néha oda-odamondogatnak egymásnak, de ez inkább a show részét képezi. S az Írhatnám polgár mesél. A régi szép időkről. Amikor még úgy nem volt sajtószabadság, hogy volt.
Merthogy ők ketten erről beszélgetnek. Helyesebben mondva párhuzamosan beszélnek, mert valós diskurzus helyett mini monológokat öklendeznek ki magukból, akár az emésztő baglyok a csontból és szőrből álló golyócskákat. Amiket ők ketten mondanak, azok is amolyan emészthetetlen dolgok, már legalábbis a néző számára. Ki tudja, tán a valósat nem veszi be a gyomruk, ezért tartják bent magukban a valótlant. Mert a valóság az, hogy sem az egyik, sem a másik nem azon a helyen van mostanra, ahová saját magát akár még egy évvel ezelőtt is pozicionálta.

(...)
Forrás: YouTube”