A magyar állam szégyene

„Nyilván sok múlik majd a rendőrségen, és csak remélhetjük, hogy a rendőri állomány jó része maga sem ért egyet a hajléktalanság büntetésével: nem gondolják, hogy egy évtizedeken át elhanyagolt, súlyos és összetett szociális problémát szabálysértési elzárásokkal lehetne, kellene – és főleg: volna helyes – kezelni. Sok múlik majd rajtunk is, hogy ha intézkedő rendőrt látunk: emlékeztetjük-e majd őket erre.

Annyit azonban már október 15. előtt is megállapíthatunk, hogy ami 2010 óta ebben az ügyben történt, az a magyar állam szégyene. Ugyanis nyolc éve másról sincs szó, mint hogy törvényi, helyi rendeleti vagy éppen alaptörvényi szinten, illetve ezek milyen kombinációjában kellene büntetni a hajléktalanságot. Évek óta ezen dolgozik: erről ír és véleményez előterjesztéseket, törvénymódosító javaslatot, végrehajtási rendeletet, és értelmez alkotmánybírósági és kúriai esetjogot a belügyminisztériumi és erőforrás-minisztériumi apparátus egy része, hasonló munkára késztetve egyúttal a hajléktalanság tiltására ösztökélt önkormányzatokat és az ennek az egésznek a végrehajtására kötelezett rendőrséget is.

A hajléktalanság hatósági üldözését a magyar állam komolyan veszi. Adódik azonban a kérdés: mi lett volna, ha a kormányzat nem a közterületi hajléktalanság betiltását, hanem annak csökkentését – szükségtelenné tételét – venné, vette volna ennyire komolyan?”