Az értelmiség és a hatalom viszonya

„A bizalmi emberek kulcspozíciókba ültetése, és ezért a karizmatikus vezető irányába való mindennemű kritika prezentálásának hiánya egyre inkább leválasztja a vezető réteget a többi társadalmi rétegtől.

Éppen ezért a privilegizált helyzetből fakadó válaszreakciók kétosztatúak. Egyrészt a gazdasági újraelosztásból való részesedés a kapitalizmus átfogó viszonyainak kérdése és megkérdőjelezése helyett látszólagosan a kulturális szférába tolja (és ezzel újratermeli a politikai-gazdasági egyenlőtlenségeket, amelyekbe a tömegkultúra bele van ágyazva) a diszkurzív stratégiákat az elit körében.

Másrészt a rendszer elleni fellépés hiánya nem a »bátorság« meg nem létéből fakad, hanem a viszonylagos rendszerkonformitásból.

Hogy ki mit lát drámaként és veszélyként az maga a privilégium kérdése, a drámai csúcspont elérése annál tovább tart, minél inkább beágyazott valaki szimbolikus tőkétől és társadalmi pozícióktól függően, legyen szó gender-, szexualitás- vagy etnikai alapú elnyomásokról. A tét az, hogy felismerik-e azt a politikai közösség tagja, hogy radikális kormányzati lépésekre radikális válaszok kellenek. Ez pedig alapjaiban forgatná fel az elit világát és megszokott pozicionalitását is.”