Ha nem figyelünk, ebből háború lesz

„A nemzetek közösen részesültek a béke áldásaiban – szóval ezt mondta. Nehéz elképzelni mire gondolt konkrétan (Jó napot, kalapot szeretnék venni. És mire gondolsz konkrétan, Móricka? Hát, konkrétan a dugásra lopásra, de most kalapot szeretnék venni.), mert a százéves háborút lezáró majdnem három napig tartó öldöklésmentes időszakot leszámítva az elmúlt háromezer évben nem akadt olyan egybefüggő 24 óra, amikor a kontinens területén valamilyen hadászati tevékenység ne zajlott volna, beleértve természetesen egymás országainak megszállását, kifosztását, egyes részeinek elcsatolását vagy szabadságtörekvéseinek vérbe fojtását. Ez volt műsoron az ókori görögöktől egészen 1945-ig (Kelet-Európában: 1990-ig, a Balkánon: 1999-ig).

Európa története a háborúk története. A nemzetek annyira sem tisztelték egymás jogait, mint Németh Szilárd a CEU által kiadott genderszakos diplomát: az egymással folytatott versengés során keletkezett nézeteltéréseket leginkább vágó- és lőszerszámokkal intézték el, ami az átlagéletkor meghosszabbítása szempontjából nem bizonyult olyan előnyös módszernek, mint a nemzetek feletti európai bíróság létrehozása. A »jól tudtak együttműködni« a valóságban azt jelentette, hogy változatos szövetségeket kötöttek egymás ellen, bár a megállapodásokat sosem tartották be tartósan. A polgárok érdekeit nem védték meg, hacsak az éppen aktuális háború költségeinek kifizetését és a csatatéren való korai elmúlást nem tekintjük érdeknek.

Amihez nem kellett sok. Elég volt annyi, hogy az egyik uralkodó nem akarta hozzáadni bűn ronda lányát a másik uralkodó túlságosan gyagya fiához. A sérelem jóvátételt követelt, amely évszázadokon át abból állt, hogy több ezer egyszeri és megismételhetetlen élet kimasírozott a harctérre lemészároltatni magát. Nekik ennyi jutott ebből a világból. Azért az útjukba kerülő fehérnépet az ellenséggel együtt megbecstelenítették, hogy ők se maradjanak ki a biztonság áldásaiból.”