Szeptember 17.: Gyurcsány és az őszödi beszéd

„Így szeptemberben elég ennyit mondani: tizenhét, és elöntik az embert az emlékek, olyan hévvel, olyan elemi erővel, mintha az első szerelem falbontó hullámai járnák át ismét a test és lélek zugait. Felgyorsul a légzésünk, csukott szemhéjunk mögött tüzek lobbannak lángra, újra érezzük a tömeg irtózatos moraját és a könnygáz kesernyés, fojtogató szorítását. Szeptember tizenhét, kétezer-hat. Egy nemzet ébredése. Aznap szivárgott ki Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde.

És éppen ezért: méltatlannak tűnik, hogy »Kádár népe« (stílszerűen az elnevezés is hazug, Kádárnak sohasem volt népe, hanem egy magát népnek képzelő, vékony rétegnek volt Kádárja), a kiszuperált munkásőrök, elaggott KISZ-titkárok mulatságos csoportocskái éppen ezekben a napokban vonulnak az utcára. Mielőtt bárki kétségbe vonná, legelsők között vagyok, aki helyesli, hogy bárki, bármikor élhessen a törvényben is szavatolt, alapvető emberi jogaival, kinyilváníthassa politikai vagy egyéb véleményét.

Mégis, több mint visszás volt számomra is a minap látni ezeket a jobb sorsra érdemes arcokat a Demokratikus (sic!) Koalíció és a Magyar Szocialista Párt, meg a ki tudja ma éppen hová besorolt Párbeszéd rendezvényén, ahogy ott gubbasztanak a Bem-szobor alján, ahonnan rendőrök hurcoltak el engem még 1981. október 23-án.”