Így tereld a tömegeket a szélsőségek karjaiba

Chemnitzben két közel-keleti fiatal halálra késelt egy német állampolgárt, az emberek pedig – megelégelve, hogy a hatóságok képtelenek megvédeni a biztonságukat – az utcára vonultak. A hatóságok ezúttal is arra mutattak nagyobb készséget, hogy a migránsok által elkövetett erőszak ellen tüntetőkkel szemben lépjenek fel, a német polgárok megvédése kevésbé megy nekik. A liberális sajtómunkások pedig, meggátolva, hogy a közvéleményben rokonszenv ébredjen a tüntetőkkel szemben, a jól bevált nácikártyát rántották elő mellényzsebéből.

Európában sehol nincs valódi fenyegetést jelentő náciveszély, azonban a liberális média mindent megtesz annak érdekében, hogy a jogos elégedetlenséget úgy láttassa, mint a közelgő „barna eső” megnyilvánulását.

A Chemnitzben tüntető több ezer fős tömegben voltak neonácik is, hazugság lenne letagadni a tényeket. Erre azonban számítani lehetett. A szélsőségesek ki akarják használni a jogos társadalmi felháborodást, hogy hallassák a hangjukat. A tömeges migráció megindulásának pillanatában

A neonácik úgy fognak belekapaszkodni a hétköznapi polgárok elégedetlen tömegeibe, mint a bogáncs a kutya szőrébe.

A chemnitzi tüntetés céljának és az azon résztvevőknek a kollektív lenácizása azonban ordas hazugság. Undorító cinizmusra vall, ahogy a tüntetőket címkézik, miközben a migránsbarát ellentüntetők között szép számmal vonuló vérvörös kommunistákról, anarchistákról szemérmesen hallgatnak. 

A nyugati média maradéktalanul megfelel annak az elvárásnak, hogy a két tömeggyilkos ideológia között megfelelő módon alkalmazza a kettős mércét.

Egy idő után az az érzésem támadt a baloldali média híradásait olvasva, hogy tulajdonképpen a gyilkosság súlytalan esemény ahhoz képest, hogy néhány tucat félbolond karlendített a tüntetők között.

Bár a náci jelző az elmúlt évtizedekben igencsak vesztett elrettentő erejéből – hála a liberális média munkájának –, azonban a jóérzésű polgárok nagyobb része még mindig fintorogva fordul el mindentől, aminek köze van a nemzeti szocializmushoz. Éppen ezt a viszonyulást használja ki a migránsbarát média, amikor összemossa a nácikat és a nyugati migrációs politika ellenzőit.  

A német nép problémái és félelmei iránti érzéketlenségükkel kedvező feltételeket teremtenek a szélsőségesek megerősödéséhez. Eddig hiábavalónak látszik az erőfeszítés, de számítani lehet rá, hogy szándékos összemosással még hosszú ideig megpróbálják egymásra találtatni a nácikat és a csalódott tömegeket.

Azt gondolom, hogy idő kérdése csupán, és a náci csoportok valóban bátorítást kapnak az egyszerű polgárok részéről: ebben a helyzetben működik egy bizonyos pszichikai bűnsegédlet. A magát egyre inkább feszélyezve érző, egyre elégedetlenebb német polgár előbb vagy utóbb a valódi tömegvéleményt hangosan képviselő csoportokat fogja az egyetlen racionálisan cselekvőnek látni. Úgy érezhetik majd, hogy ők nevezik csak nevén a problémát és ők hajlandóak valamit cselekedni. Így taszítja a meggondolatlan politika a szélsőségesek karjaiba a polgárokat.

Ilyenre már volt példa Európa történelmében.

A választott képviselők, a hivatalos szervek a változó közhangulatú Németországban a valódi problémákra vonatkozó reális cselekvés helyett a kellemetlen, nem megfelelő véleményeket hangoztatókkal foglalkozva pótcselekvésként.

Míg a német rendőrök példás hatékonysággal lépnek fel a német tüntetők ellen, addig a migráns vandalizmust lelki terápiával szeretik leszerelni. A közösségi hálón keringenek videók, amelyek azt mutatják be, hogy a német rendőrök tehetetlenek az agresszív csoportokkal szemben. Szánakozással vegyes szégyenérzet keríti hatalmába az ember, az ilyen videók megtekintése közben.

Érdekes megfigyelni azt is, hogy a mainstream liberális sajtó kényesen ügyel arra, hogy a migráns tömegekre – legyen viselkedésük bármilyen felháborító is – ne írjon semmilyen dehonesztáló megjegyzést, míg a migrációt ellenzőket, az ellenérzésüknek hangot adókat simán sértő jelzőkkel írja le.

Magyarországon az a szerencsés fordulat állt be, hogy a szélsőjobb egy páli hátraarccal elindultak a néppártosodás útján. A magyar kormány politikája kifogta a szelet a szélsőségesek vitorlájából, magyar érdekű politikája érvényesítésével nem hagyott teret annak, hogy szélsőjobboldal helyzetbe hozza magát.

Európa nyugati felében azonban egyre több társadalmi feszültséget szít majd a tehetetlenség. A jobboldali pártok jórészt annyira idomultak a liberális kánonhoz, hogy félő sosem lesznek képesek ésszerű politikát folytatni, ezzel átadva a terepet a szélsőségeseknek.

Ma nincs náciveszély, de szorgos kezek minden nap tesznek azért, hogy ez megváltozzon.