Helyes-e megszavazni a Sargentini-jelentést?

A »Sargentini-jelentés« támogatásáról vagy elutasításáról szóló döntéssel kapcsolatban az első és legfontosabb kérdés az, hogy mit gondolunk a jelentés következtetéséről, vagyis a következő állításról: egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy a magyar állam súlyosan megsérti az Európai Unióról szóló szerződésben foglalt alapértékeket, tehát nem tartja tiszteletben az emberi méltóságot, a szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a jogállamiságot, a pluralizmust és az emberi jogokat.

Ha azt gondoljuk, hogy ezeket az értékeket a magyar állam tiszteletben tartja, akkor természetesen nyugodt szívvel elutasíthatjuk a jelentést. Ha viszont azt gondoljuk, hogy ezeket az értékeket a magyar állam súlyosan megsérti, vagy legalábbis fennáll a veszélye annak, hogy súlyosan megsértse, akkor további kérdések és ellenvetések merülhetnek fel.

(...)

Az volna ügydöntő ellenvetés, ha azt gondolnánk, igaz ugyan, hogy a magyar állam megsérti a fenti alapértékeket, az viszont mindegy, hogy »mit szól ehhez Brüsszel« – nekik ehhez semmi közük, ez a mi dolgunk, és csak a mi dolgunk.
Csalfa remény és önfelmentő félreértés volna az Európai Uniótól várni, hogy felszabadítsa a magyar népet az Orbán-rezsim alól. Annak jogát azonban nehéz volna elvitatni az Európai Unió parlamentjétől, hogy számonkérje az Európai Unió alapértékeit az Európai Unió egyik tagállamán.

Ha tehát egyetértünk a jelentés fő állításával, vagyis például azzal, hogy a magyar állam súlyosan megsérti a pluralizmus és a jogállamiság értékeit, akkor csak abban az esetben utasíthatjuk el, hogy ezt az Európai Unió parlamentje megállapítsa, ha azzal nem értünk egyet, hogy Magyarország az Európai Unió tagja: akkor ugyanis jogos (pontosabban: legfeljebb akkor jogos) ellenvetés, hogy mi közük van hozzá, mit szólnak bele – vagy ami lényegében ugyanezt jelenti: »ezeket a problémákat nekünk, itthon, Magyarországon kell tudni megoldani«.

Eddig sem a kérdésben sokáig hezitáló MSZP (vagy a pártnak a témában tragikomikus hablatyolást előadó elnökhelyettese), sem a jelentést elutasító LMP politikusai nem jelezték a magyarországi – illetve az európai – közvélemény felé, hogy nem értenek egyet Magyarország EU tagságával, azt pedig sajtóközlemények és sajtótájékoztatók garmadája bizonyítja, hogy a jelentés alapállításával egyetértenek.

Mindezek alapján – a jelentésben használt óvatoskodó szófordulattal élve – egyértelműen fennáll a veszélye annak, hogy a tisztelt képviselők és pártvezetők esetleg nem megalapozott elvi okokból, hanem a terrorsajtótól való félelmük, illetve a saját vélt (rövidtávú) politikai érdekeik miatt vonakodtak vagy vonakodnak támogatni a jelentés elfogadását – még akkor is, ha közben »a magyar emberek« érdekeire hivatkoznak; és emiatt esetleg visszaigazolják azt a fölháborító hazugságot, hogy a jelenlegi magyar rezsim kritikája, nem pedig annak léte és tevékenysége sérti a magyar nép becsületét.