A hattyúdal

2018. szeptember 10. 07:01

Írhatnánk nyugodtan, hogy minden részvétünk Judith Sargentini zöldpárti képviselőé, mégsem vagyunk ennyire nagylelkűek.

2018. szeptember 10. 07:01
Megyeri Dávid
Magyar Idők

„Írhatnánk nyugodtan, hogy minden részvétünk Judith Sargentini zöldpárti képviselőé, amiért minden jel szerint alaposan fel fog sülni az egész jelentéses blöffjével. Mégsem vagyunk ennyire nagylelkűek, mert rossz­indulatú, előítéletes hozzáállásával nem szolgált rá a túlzott jóindulatunkra, empátiánkra. Az a rossz hírünk ugyanis a nemcsak a jogi diplomának, de a felsőfokú végzettségnek is híján lévő politikusnak, hogy ezt a szerdai európai parlamenti szavazást nem fogják a sikeres akcióik, piros betűs ünnepnapjaik közé sorolni.

Már eleve az gyanút keltő lehet mindenki előtt, hogy napok óta azon matekoznak, aggodalmaskodnak, meglesz-e a jelenlévők kétharmadának, illetve az összes EP-képviselő minősített többségének, vagyis ötven százalék plusz egy főnek az igen szavazata, hogy az atombombaként is emlegetett, akár a szavazati jog megvonását is eredményező uniós hetes cikkelyt be lehessen élesíteni hazánk ellen. Folyik a lázas számolgatás a baloldalon, vajh a tartózkodó szavazatok minek számítanak?
A józan polgári eszét el nem vesztő ember erre azt mondja, hogy csak az adhat le tartózkodó szavazatot, aki jelen van. Most viszont egy jogi szakbizottságtól várnak arról szakvéleményt a nagy tekintélyű EP túlképzett korifeusai, hogy aki jelen van, mert szavazott, az vajon jelenlévőnek számít-e?

Hétfőn, azaz ma megtudhatjuk tehát, hogy a jogi tótumfaktumok miként döntöttek erről a csak látszólag magától értetődő, szinte filozófiai magaslatokba emelt kérdésről. A bevándorláspártiak biztosan Descartes gondolkodom, tehát vagyok mondását is kétségbe vonnák. Szerintük ugyanis ha gondolkodik és szavaz valaki, még az sem biztos, hogy van, illetve jelen van.

Amennyiben az EP jogászai mégis úgy döntenek, hogy a tartózkodó szavazatok leadói jelenlévőnek számítanak, és ezzel rontják a hazánk elleni elítélő jelentés megszavazásának esélyeit, lenne egy ötletünk. Ha már lúd, legyen kövér alapon fejeljék meg abszurd jogtalanságaik sorát azzal, hogy a nem szavazatokat is nem létezőnek nyilvánítják. Végül is ez sem sokkal nagyobb képtelenség, mint a tartózkodó szavazók nem létezőnek bélyegzése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ellenforradalmár
2018. szeptember 10. 11:04
Aki nem megy el szavazni, az automatikusan a Fidesz/Orbán ellen szavaz, akár Magyarországon, akár az EU-ban, akár Amerikában...
makapaka2
2018. szeptember 10. 08:43
Szégyen, hogy egy ilyen önálló gondolatra képtelen, hazudozó , buta nőnek egyáltalán komoly szerepe lehet az EP-ben.
pollip
2018. szeptember 10. 08:26
Szerintem Sargentini szinte mindenkinek rosszat tesz. Ez a szavazás rossz brüsszelnek, az epp-nek, nekünk. Nem csodálkoznék, ha valamilyen indokkal nem lenne szavazás ( mondjuk a jogászok nem tudtak dönteni, beázott a szavazógép, kitört Juncker székének a lába......stb).
Párttalan Vita
2018. szeptember 10. 08:06
Ez olyan gazemberség, mintha egy népszavazáson az érvénytelen szavazatokat is igennek vennék, aztán sikeres népszavazásról zengedeznének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!